Orrváladék: erről árulkodik a szín

Az orrváladéknak számos funkciója van. Emiatt az orvosok következtetéseket képesek levonni az állagából, a megjelenéséből, a belőle kitenyészthető mikroorganizmusok fajtájából stb. A legnyilvánvalóbb, mert azonnal szembetűnő tulajdonsága a színe, amelyből dekódolhatók a szervezetben végbemenő egyes folyamatok. Nézzük, hogy melyik szín mit jelez!

Az orrváladék (a magyar nyelvben a nincsen rá a köznyelvben elfogadott igazán szalonképes kifejezés, a takony túlságosan vulgáris, habár arról van szó, ezúttal is tartózkodunk tőle) színéből önmagában nem lehet diagnózist felállítani, de mégis sokat elmondhat. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az orrváladék színe egyedülállóan jelzi, hogy valami történik a szervezetben.

A váladék szövetek vannak a szájban, az orrban, az orrmelléküregekben, a torokban, a tüdőben és a gyomor-bél traktusban. Ez a váladék egyfajta védő takarót képez a belső felületeken, s megakadályozza az alatta elhelyezkedő szövet kiszáradást. Ha a nedvesség eltűnne, akkor rés keletkezne a szervezet védelmi rendszerén .

orrváladék
Az orrváladék tökéletes csapda a kórokozóknak. A színe a szervezetben zajló folyamatokat tükrözi

A váladék részben úgy működik, mint a légypapír, mert beleragad sok minden, kórokozók , por, másfajta szennyeződés. Továbbá antitesteket tartalmaz, amelyek segítenek a szervezetnek felismerni az olyan behatolókat, mint a baktériumok és a vírusok. Azaz ez a nyálka nagyon barátságtalan, mert amellett, hogy beleragadnak a támadók, a benne lévő enzimek, és immunsejtek megölik az illetéktelen mikrobákat.

A tiszta váladék teljesen normális. Bármilyen meglepő, a szervezet körülbelül 1,5 litert termel belőle minden nap, azaz annyit, amivel megtölthető a nagyobb fajta ásványvizes palack. Így maradnak az orrjáratok hidratáltak és csíramentesek. De ha a váladéktermelés drasztikusan növekszik, az allergiás reakciót vagy megfázás, influenza kezdetét jelezheti.

Fehér váladék egy egész sor különböző dologra utalhat. Ez a leggyakrabban azt jelenti, hogy az orrjáratok irritáltak és duzzadtak, s a nyálka áramlása korlátozott, az orrjáratok emiatt kiszáradnak. Ennek az oka nazális fertőzés vagy megfázás lehet. De tejtermékek, allergia, és a vizet elvonó élelmiszerek – például kávé, tea vagy alkohol – fogyasztása is kifehérítheti a váladékot. A savas reflux és száraz körülmények is a gyanús tényezők között lehetnek.

A sárga váladék a fertőzés jele. Ha baktérium- vagy vírusfertőzés van a szervezetben, az  immunrendszer  fehérvérsejteket irányít a helyszínre, hogy felvegyék a harcot és elpusztítsák a patogén támadókat. Miután elvégezték a dolgukat, meghalnak és kikerülnek a szervezetből a váladékkal együtt, amelyet sárgára festenek. A sárga szín nem azt jelenti, hogy azonnal antibiotikumra van szükség, de azt igen, hogy a szervezet küzd valami ellen, esetleg megfáztunk. Érdemes 10-14 napot várni, s ha a helyzet nem javul, akkor megkezdeni a kúrát orvosi utasítás szerint.

A zöld szín már komolyabb problémára utal. Ha a váladék zöldre vált az az elhalt fehérvérsejtek még intenzívebb kiürülését mutatja. Ez potenciálisan azt jelenti, hogy a szervezet komoly erősítést vet be a fertőzés leküzdésére, és talán vesztésre áll. Ez különösen igaz, ha a váladék heteken át zöld színű marad. Ha ez a helyzet - különösen, ha  láz  vagy hányinger is jelentkezik -, akkor irány az orvos. A zöld szín egyébként abból származik, hogy a fehérvérsejtek egy vastartalmú enzimet, a myeloperoxidázt  (MPO) használják a patogének elpusztítására. Ennek az anyagnak a színe pedig zöld.

A véres (vöröses, rózsaszínes) váladék mögött gyulladás állhat. Ha az orrjáratok kiszáradnak és irritáltak, a szövetek károsodhatnak. Ez számos dolog miatt következhet be, köztük az allergia, a fertőzések, illetve a túl sok fújás vagy dörzsölés miatt keletkező mechanikai sérülések okolhatók elsősorban. És persze akkor is megjelenhet ez a tünet, ha beverjük az orrunkat. Ha kiszárad az orr belső felülete és emiatt megsérül, akkor az alvadó vér összekeveredhet a váladékkal, amit barnára színez. De a barna szín nem mindig vérzés következménye, hanem előállhat szennyezés, por vagy cigarettafüst, sőt valamilyen fűszer miatt is. Ha köhögés során barna nyálka szakad fel, akkor orvoshoz kell menni, mert ez hörghurut jele lehet.

A fekete váladék valószínűleg szennyezés eredménye. Akkor változik feketére a váladék, ha valamilyen piszkot, szennyeződést vagy port lélegzünk be. de ez ritkán előállhat cigarettázás vagy marihuána szívása miatt is. De súlyos gombás fertőzés miatt is kialakulhat sötét elszíneződés, különösen, ha az immunrendszer legyöngült. A fekete orrváladék forrása nem egyértelmű, akkor orvoshoz kell fordulni. Ez különösen igaz, ha láz, hidegrázás, vagy nehéz lélegzés is kialakul.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.