Nem tud lefogyni? Ez lehet az oka

A túlsúly elsősorban életmódhibáink miatt alakul ki: túl sok energia-, szénhidrát- és zsírbevitel, túl kevés testmozgás. De van olyan eset, amikor hormonális probléma áll a túlsúly hátterében, a bevált fogyókúrás módszerek pedig már nem hoznak eredményt.

A PCOS, illetve az IR gyakran összefüggésben áll a cukoranyagcsere zavarával, ezért javasolt kivizsgáltatni az okokat. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS- és inzulinrezisztencia-specialistája beszélt a témáról.

A lakosság több mint fele túlsúlyproblémákkal küzd – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kutatásából, amelyben a 15 év feletti magyarok egészségi állapotát vizsgálták, figyelembe véve a testtömegindexüket. A megkérdezettek 55 százaléka elhízott és súlyosan elhízott. Ez azt jelenti, hogy elhízásnál (BMI 30 kg/m2 feletti) a túlzott zsírraktározás már olyan mértékű, hogy károsodik az egészség, illetve számos egészségi problémához, betegséghez vezet.

Az elhízás globális járványként terjed
Egyre több az elhízott ember a fejlett világban. Fotó: Getty Images

Jelenleg 2,6 milliárd ember túlsúlyos a világon, és az elhízás globális járványként terjed: 2012-ben a népesség 11 százalékát, 2016-ban már 13 százalékát érintette - olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) kiadványában.

Egyre többször okoz rákot az elhízás – részletek!

Az inzulin az oka

A hírrel kapcsolatban dr. Koppány Viktória elmondta: az inzulin az egyetlen olyan hormon, amely a zsírtartalékok felépítését végzi, és hozzájárul ahhoz, hogy a zsír a raktárakban is maradjon. Ez az oka annak, hogy a túl sok inzulin hatására egyre több és több zsírréteg halmozódik fel (ennek ellenkezője is igaz: inzulin hiányában testsúlycsökkenés tapasztalható, pl. az 1-es típusú cukorbetegek esetében).

Inzulinrezisztencia (IR) esetén a sejtek rezisztenssé, azaz ellenállóvá válnak az inzulinnal szemben, amitől a szervezet úgy érzékeli, hogy több ilyen hormonra van szüksége, így a hasnyálmirigy a kelleténél többet bocsát ki.

IR esetén is lehetséges a fogyás

„Inzulinrezisztencia esetén is lehet fogyni, ehhez azonban komoly erőfeszítéseket kell tenni” – tette hozzá dr. Koppány Viktória. Elengedhetetlen az inzulin normál tartományba való visszaszorítása, amelyet elsősorban életmód-terápiával (személyre szabott diétával és megfelelő mozgással) érik el, illetve szükség lehet gyógyszeres kezelésre.

Ilyen esetben a szakorvossal együttműködik egy dietetikus és egy mozgásterapeuta is a személyre szabott életmódprogram megvalósításában. Hangsúlyoznunk kell, hogy a beteg hozzáállása még fontosabb, ugyanis ha nem tartja be az előírt diétát, nem figyel a testmozgásra, akkor nem érhető el javulás, sőt inkább romolhat az állapot. Amennyiben mégsem vezetnek eredményre a fenti javaslatok (illetve ha túl nagy mértékű a zavar), a gyógyszeres kezelés lesz indokolt, amellyel normalizálható az inzulinszint.

Azért nagyon fontos megfelelően, szakemberek (endokrinológus, diabetológus, dietetikus, mozgásterapeuta stb.) bevonásával kezelni a túlsúlyt, valamint az elhízást, mert ezáltal elkerülhető az olyan szövődmény, mint például a 2-es típusú cukorbetegség, ráadásul a beteg közérzete és önbizalma is jelentősen javul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!