Az anyagcsere lelassulásának okai

Azt jól tudjuk, hogy az anyagcsere gyorsasága vagy lassúsága nagy szerepet játszik abban, hogy milyen hatékonyan tudunk lefogyni, vagy legalábbis megtartani a súlyunkat. Sokat hallottunk arról, hogyan lehet az anyagcserét gyorsítani, de mi lassíthatja le?

Teljesen lemondtunk a tejtermékekről

Az anyagcserénk megfelelő működéséhez az izmainkra is szükség van: az izmok ugyanis folyamatosan "dolgoznak", a teljes nyugalomban lévő zsírszövettel szemben. A tejtermékekben található fehérje, illetve kazein hozzájárul az izomfejlődéshez, és megakadályozza az izmok elvesztését. Egy kutatás szerint azok a nők, akik napi 3-7 adag tejterméket fogyasztottak, jóval többet fogytak és több izmot építettek magukra, mint azok, akik kevesebb tejterméket ettek vagy teljesen kiiktatták azt az étrendjükből.

Túlságosan befűtünk

Tipp Anyagcsere-betegségek: itt a megoldás? Új hormonokkal kísérleteznek az elhízás és a magas koleszterinszint ellen - kattintson ide a részletekért! A hidegben a barna zsírszövet (mely inkább használja, nem pedig tárolja az energiát) sokkal aktívabb, mert az egyik feladata az, hogy kellően melegen tartson minket. Vagyis, minél hidegebb környezetben vagyunk, annál több energiát használ el a szervezetünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott hőmérsékleten tartson minket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan fagyoskodnunk kell, már az is elég, ha nem fűtjük fel túlságosan az otthonunkat.

Nem súlyzózunk eleget

A testmozgás fontosságára (reméljük) nem kell senkit emlékeztetni, azonban nem csak az aerob jellegű, dinamikus gyakorlatok fontosak, hanem azok is, melyek segítségével plusz izmokat építhetünk. A súlyzós (akár saját testsúllyal végzett) gyakorlatoknál ráadásul az időnek nagyon fontos szerepe van: ha túl gyorsan csináljuk a mozdulatokat, az izmok nem "sérülnek"; eléggé, vagyis nem következnek be mikroszkopikus szakadások az izmainkban. Pedig ezek kijavítása során a testünk több energiát használ fel, vagyis ez okozza az anyagcserefokozó hatást. A súlyzós edzés másik előnye, hogy az izmok nyugalmi állapotban is energiát használnak fel, vagyis akkor is fokozzák az anyagcserénket, ha éppen nem dolgoztatjuk őket.

A súlyzós edzés előnye, hogy az izmok nyugalmi állapotban is energiát használnak fel

A súlyzós edzés előnye, hogy az izmok nyugalmi állapotban is energiát használnak fel

Rosszul sózunk

A túlzott sófogyasztásnak rengeteg káros hatása van, de némi sóra szüksége van a szervezetünknek, különösen a sóban található jódra. A jód ugyanis elengedhetetlen a pajzsmirigyünk megfelelő működéséhez - a pajzsmirigy felelős többek között az anyagcseréért felelő hormonokért is. Ha csökkenteni szeretnénk a sófogyasztásunkat, vagy sószegény diétát tartunk, akkor fogyasszunk jódban gazdag ételeket!

Rosszkor megyünk ki a szabadba

A napfény nemcsak a D-vitamin és a jó hangulatunk miatt fontos: a fénynek lényeges szerepe van az anyagcserénk szabályozásában is. A reggeli fény ugyanis segít szabályozni a belső biológiai óránkat, ez pedig szabályozza az alvásunkat, az evési szokásainkat és az energiafelhasználásunkat is. Egy kutatás szerint azoknak a nőknek, akik kora reggel mentek sétálni vagy kocogni, alacsonyabb volt a testtömegindexe, mint azoknak, akik estére időzítették a testmozgást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra