Mennyire biztonságosak az altatásban végzett műtétek?

Elképesztő büntetőügy került a bíróság elé Augsburgban: egy ambuláns beteg altatás közben váratlanul kómába esett, majd meghalt. A szakértők szerint az ellenőrzés hiánya vezetett a tragédiához.

2010 októberében egy nő fogimplantátumokat szeretett volna beültetni, ezért érzéstelenítették, a rutineljárás azonban katasztrófába torkollott. A betegnek előbb a légzése állt le váratlanul, majd a szívverése is. Az agy az oxigénhiány miatt súlyosan megsérült, ő pedig kómába esett. Sosem ébredt fel, és évekkel később meghalt. A fogorvosnak és az altatóorvosnak gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával kell szembenéznie a bíróságon.

  • Az orvos köteles mindenről részletes felvilágosítást adni, a betegnek pedig a hozzá kell járulnia a beavatkozáshoz.
  • Kérdezzük meg, ki végzi az altatást.
  • Ezután tartsunk előzetes megbeszélést az altatóorvossal, aki legyen tisztában a beteg kórtörténetével és esetleges gyógyszeres kezelésével.
  • Mutassunk rá, hogy szakképzett személyzetnek kell folyamatosan ellenőriznie az altatásban lévő beteg állapotát és ébredését, különös tekintettel az oxigénellátásra és a vérnyomásra.
  • Az ügyészség szerint a két szakember súlyos szakmai hibákat követett el, például az altatás és a hosszas műtét ellenére a beteget nem lélegeztették mesterségesen , és a mentőt is későn hívták ki. Ez az eset rávilágít arra, hogy kevésbé gyakorlott orvosok a pénz miatt elvállalnak olyan beavatkozásokat is, amelyek pedig pont a gyakorlat hiánya miatt lehetnek kockázatosak. Ráadásul az anyagias szemlélet miatt a sebészek gyakran a legolcsóbb aneszteziológust választják.

    Azonban mielőtt bárki is megijedne: az altatásban végzett műtétek alapvetően biztonságosak, csak számos előírást kell betartani, ami csökkenti a veszélyt. Németországban a közelmúlt statisztikái szerint egymillió esetben átlagosan csak 7,3-szor történt valamilyen váratlan probléma. Ez a szám azokra vonatkozik, akik nem szenvednek más betegségben, csak amivel megműtik őket. Ha több betegséget is kezelni kell, a kockázat természetesen növekszik.

    Az altatás nagy körültekintést igényel, különösen, ha a páciens egyéb betegségekkel is küzd

    Éppen ez volt a probléma a cikk elején említett konkrét esetben: a 46 éves hölgy az altatásban végzett fül-orr-gégészeti műtéteknél léphet fel hasonló probléma, ott ugyanis közvetlen kapcsolat áll fenn a légzőrendszerrel.

    Hasonló eset előfordulhat nőgyógyászati-, vagy esztétikai eljárásoknál is, ezért Németországban 2012-től tovább szigorítottak a szabályokon az altatásban végzett műtéteknél, amihez az egészségügyi biztosítóknak, az orvosoknak és a kórházaknak is tartaniuk kell magukat. Például a fogorvosi műtéteknél végzett altatásért nem az orvosoknak, hanem a betegeknek kell fizetnie, akik így nem a legolcsóbbat, hanem a legjobbat fogják választani - saját egészségük érdekében.

    És visszatérve a két, cikk elején említett orvosra: ők akár öt év börtönt is kaphatnak, de biztosan nem ússzák meg a hibájukat komolyabb pénzbírság nélkül. Egy évvel ezelőtt egy belgyógyász orvos került bíróság elé hasonló eset miatt, ott a beteg a vastagbéltükrözés során halt meg. Az orvost akkor próbaidőre ítélték.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    mellékhatások
    Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
    A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    szilva
    Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
    Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +24 °C
    Minimum: +6 °C

    Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
    kvíz
    Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.