Komoly veszélyt jelent a szívhegesedés

A legújabb kutatásból az derült ki, hogy a szív elektromos aktivitását mutató elterjedt vizsgálat egy súlyos szívpanaszt is kimutathat, amelyről eddig azt gondolták, hogy nem jelent veszélyt.

A bal elülső fascicularis blokk elnevezésű állapot során a szív bal kamrájának egyik része hegesedik. A rendellenességgel érintett betegekre a szívelégtelenség, a hirtelen szívhalál, és a pitvarfibrilláció megnövekedett kockázata leselkedik.

A áprilisi számában megjelent kutatásukban a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem munkatársai dr. Gregory Marcus vezetésével több mint 1600 hatvanöt éven felüli személy adatait elemezték, akiket 16 évig követtek nyomon. A résztvevők között nem volt szívelégtelenségben, magas vérnyomásban vagy diabéteszben szenvedő, illetve szívrohamon átesett beteg. Az alanyok szívműködését EKG készülékkel vizsgálták.

Amikor a bal elülső fascicularis blokkban szenvedők értékeit a normális EKG-val vetették össze, kiderült, hogy a rendellenességben szenvedőkre ténylegesen a pitvarfibrilláció, a pangásos szívelégtelenség és a halálozás magasabb kockázata leselkedett.

Marcus elmondta, hogy az eredmények tükrében arra lehet következtetni, hogy a bal elülső fascicularis blokk még az ismert kockázati tényezők, például a magas vérnyomás vagy diabétesz nélkül is szív-érrendszeri kockázati tényezőnek minősül. A bal elülső fascicularis blokkban szenvedőket tehát ugyanúgy kell tekinteni, mint a közismert szív-érrendszeri kockázati tényezőkkel érintett pácienseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!