Koleszterincsökkentő segíthet a cukorbetegeken

A koleszterincsökkentők napi alkalmazása a cukorbetegeknél harmadára csökkenthetné az infarktusok, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések számát - állítják friss kutatásuk alapján az Oxfordi Egyetem munkatársai a Lancet című szakfolyóiratban.

Tizennégy klinikai próba eredménye azt mutatja, hogy a koleszterincsökkentők (statinok) csökkentik az infarktus, a stroke és a halálozás kockázatát a cukorbetegeknél, még akkor is, ha a koleszterinszint alacsony - olvasható a BBC News honlapján.

Sőt a statinok hatékonysága független kortól, nemtől és attól is, hogy a betegnél felléptek-e a szív- és érrendszeri betegség tünetei vagy sem.

Nagy-Britanniában 2,5 millió ember cukorbeteg, és becslések szerint 3,3 millió embernek kellene koleszterincsökkentőt szednie, köztük - mint kiderült - számos olyan cukorbetegnek is, akiknél a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata 20 százalékos az elkövetkező tíz évben.

A cukorbetegségnek két fő fajtája ismeretes. Az 1-es típusú gyermek- vagy serdülőkorban lép fel, ilyenkor a szervezetben kevés az inzulin, vagy egyáltalán nincsen. A 2-es típusú felnőtt- vagy időskorban alakul ki, s fő jellemzője, hogy a hasnyálmirigy ugyan termel inzulint, de a szervezet nem tudja felhasználni. A cukorbetegségek mintegy 90 százaléka ebbe a fajtába tartozik.

Jelenleg 194 millió ember szenved diabéteszben, és a WHO (Egészségügyi Világszervezet) becslése szerint 2025-re számuk 300 millió fölé emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!