Kicsi, de erős: a mellékvese

Állandó fáradtság, pihenés utáni kimerültség, hidegrázás, feledékenység. Csökkent nemi vágy, hízékonyság a hasi tájékon. Mindezek egyetlen kórkép, a mellékvese-fáradtság, a Hypoadrenia tünetei.

A mellékvese-fáradtság, más néven a mellékvese-alulműködés rendkívül gyakori Magyarországon, hiszen a felnőtt lakosság komoly részét érinti, azonban nem fordítunk kellő figyelmet a felismerésére és a kezelésére.

Mellékvese, a hormonfelelős

Mi is a mellékvese?
Sokan azt se tudják, hogy nem azonos a vesével, bár kétségtelenül van egymáshoz közük. A mellékvese a vese felső részén helyezkedik el, ám egészen más a feladata a mellékvesének, mint nagy testvérének. A mellékvesekéreg működését ugyanis az agyalapi mirigy szabályozza, ami pedig a hipotalamusz irányítása alatt van. A mellékvese életfontosságú hormonokat termel, fokozott vagy elégtelen működése pedig kifejezetten súlyos hormonbetegséghez vezet.
A mellékvese kéregállományának három része van, három jól elkülöníthető funkcióval. Az első réteg férfi és női nemi hormonokat termel. A következő réteg a só- és vízháztartás fő hormonját, az aldoszteront termeli, ami a vérnyomást is szabályozza. A harmadik pedig a kortizol képződéséért felelős, ami például a szervezet anyagcseréjéért, a cukoranyagcseréért és a stresszreakciókért is felel. Stresszhelyzetben a kortizol termelődése segít át az adott szituáción. Tisztán látszik, nem érdemes alábecsülni ezt a létfontosságú szervünket!

Stressz és mellékvese

Mellékvese-fáradtság esetén a mellékvese már nem képes elegendő kortizolt és más hormonokat megtermelni. Ez az állapot mindig fokozatosan alakul ki, ugyanis a mellékvese rendszerint lassan, hosszú évek alatt károsodik. Ezt a szervünket leginkább a stressz teszi tönkre, a mellékvese fáradtsága is mutatja, hogy a szervezet nem tud tovább megbirkózni a rengeteg stresszel. A mellékvesét ráadásul a legtöbb ajzószer is kikezdi, így a túl sok kávé, tea és alkohol fogyasztása is mellékvese fáradtsághoz vezet. A mesterséges stimulánsokra ugyanis a szervezet nagy kortizoladaggal válaszol, ami átmenetileg javítja a közérzetet, viszont hosszú távon gyengíti a mellékvesét. A toxikus anyagok, a tápanyaghiány és az elektromágneses sugárzás ugyancsak a mellékvese ellenségei.

Tovább rontja a helyzetet, hogy az érintettek - kompenzálandó a mellékvese-fáradtságot - sokszor nyúlnak ajzószerekhez, ami hosszú távon mind a pszichét, mind pedig a mellékvesét tovább rongálja. Aggasztó, de igaz, hogy manapság sok kisded születik mellékvese-fáradtsággal, méghozzá az anya rossz táplálkozási szokásai miatt. Ezek a babák 3 éves korukra a kórkép minden tünetét felmutatják majd: depresszió, lustaság, fáradtság, rossz memória. Az is megeshet, hogy ezeket kompenzálandó hiperaktív lesz a gyerek. A mellékvese-fáradtság kezdetekben magas kortizol-, tesztoszteron- és ösztrogénszinttel jár, később azonban kórosan alacsonnyá válik a kortizolszint.

A mellékvese extrém esetekben akár el is sorvadhat. Mindez leginkább akkor fordulhat elő, amikor az érintett nagyon magas dózisú szteroidkezelésre szorul. Tartós oxigénhiány esetén pedig az agyalapi mirigy nem termel megfelelő mennyiségű szabályozó, stimuláló hormont: ez leginkább újszülöttekkel, szülés közben fordul elő.

A mellékvese-fáradtság kimerültséget, önbizalomhiányt és hízást okoz

A mellékvese-fáradtság kimerültséget, önbizalomhiányt és hízást okoz

Depressziót és hízást okoz

A mellékvese-fáradtság legtipikusabb tünetei

  • állandó fáradtság,
  • szexuális inaktivitás,
  • kóros önbizalomhiány,
  • ok nélküli hízás, leginkább hasi területen,
  • enyhe depresszió
  • sós vagy éppen az édes ételek kívánása,
  • nőknél komoly premenstruációs tünetek,
  • kifejezetten erős vérzés,
  • inzulinrezisztencia,
  • termékenységi problémák.

Gyengéd gyógymód

A még egészséges mellékvesét vitamin- és nyomelempótlással segíthetjük feladata ellátásában. Ebben az esetben több B-vitamin-komplexre, A-, C-, E-vitaminra, mangánra, cinkre, krómra és szelénre van szükség.

Sót, de milyet? Mivel a mellékvese mirigyei imádják a sót, érdemes napi 5-6 gramm jó minőségű, feldolgozatlan sót bevinni, ilyen például a Himalája-só vagy a parajdi só. Krónikus mellékvese-fáradtság esetén fontos a B-vitamin- és a szelénpótlás, és szedjünk jól felszívódó magnéziumot . Fontos, hogy próbáljuk meg kiiktatni az életünkből a stresszt, ha ez nem megy, akkor kezdjünk el sportolni. Este 22 óra körül már ne végezzünk aktív tevékenységet, lehetőleg aludjunk el még éjfél előtt. Szükséges teljesen elkerülni az ajzószereket, a kávét, a teát és az alkoholt. Bármilyen furcsa, a feldolgozott élelmiszerekben található adalékanyagok, stimulátorok, ízfokozók ugyancsak stresszt váltanak ki a mellékvesében, éppen ezért lehetőleg ezeket is mellőzzük. Évszázadok óta ismert a rózsagyökér nevű gyógynövény jótékony hatása egyebek mellett a mellékvesére is: ez a gyógynövény az immunrendszert, az állóképességet és az idegrendszert is erősíti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?