Kegyetlen versenyfutás az idővel

Ha hozzátartozója vagy ismerőse furcsán mosolyog, nem tudja felemelni egyik karját vízszintesig, vagy arra sem képes, hogy megismételjen egy egyszerű mondatot, akkor azonnal értesíteni kell a mentőszolgálatot.

A "Stroke - Ne késlekedj" kampány keretében évek óta töretlenül tart a lakosság tájékoztatása, a társadalmi célú kezdeményezés idén is folytatódik. A Magyar Stroke Társaság immáron negyedik egymást követő évben indítja útjára társadalmi célú edukációs kampányát. A kezdeményezés fő célkitűzése, hogy megismertessék a lakosságot az agyi érkatasztrófa tüneteivel, hangsúlyozva az időfaktor és a megelőzés jelentőségét.

A stroke nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is a leggyakoribb halálokok közé tartozik. Hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti.

A stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen egyre fiatalabb korosztályt érint. Becsült adatok szerint 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés hatással van az emberek további életvitelére. A túlélők közel fele szenved féloldali bénulásban, közel egynegyedük járásképtelen, ráadásul valamilyen mértékű kognitív hanyatlás az esetek több mint 60 százalékában jelentkezik. Emellett a depresszió (32%), valamint a beszédzavar (12-18%) is az esetek nagy százalékában jelent komoly problémát.

Tekintettel a súlyos következményekre, és a stroke folyamatos térhódítására, a Társaság továbbra is fontosnak tartja, hogy a kampány keretén belül felhívja a figyelmet a szélütés tüneteire. Prof. Dr. Bereczki Dániel, a társaság elnökének véleménye szerint a hirtelen kialakuló beszédzavar, féloldali végtaggyengeség, zsibbadt arcfél, egyensúlyvesztés, kettős látás mind-mind olyan jelek, amelyek a betegség gyanúját vetik fel, és amelyek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni.

Ha az agyi vérkeringési zavar hátterében vérrög áll, lehetőség van úgynevezett trombolízisre (vérrögoldásra). Amennyiben a vérrögoldás időben megtörténik, remény van olyan mértékben minimalizálni az agykárosodást, hogy a beteg maradandó tünetek nélkül meggyógyulhat. A trombolízisek száma 2009-ről 2010-re 25%-kal, míg 2010-ről 2011-re 34%-kal emelkedett. Ennek oka lehet, hogy az emberek a korábbi kampánynak köszönhetően megismerkedtek a stroke tüneteivel, azzal hogy mire kell odafigyelni, és hogy stroke esetén ne az ismerősnek, ne a háziorvosnak szóljanak, hanem azonnal hívjanak mentőt , azaz tárcsázzák a 104-et - hangsúlyozta Prof. Dr. Bereczki Dániel.

A társaságot továbbra is segíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint az elmúlt évben érezhetően többen emelték fel a telefont és hívták a mentőket, mikor a stroke tüneteit észlelték, ráadásul a téves riasztások aránya is csökkent. A társaság reméli, hogy ez a tendencia tovább folytatódik.

A figyelemfelhívásban a Madách Színház és több vidéki színház is segítő kezet nyújt. Az ország neves színészei nem csak sajtótájékoztatók alkalmával hangsúlyozzák az azonnali mentőhívás, illetve megelőzés fontosságát, hanem maguk is tesznek a betegség prevenciója érdekében. A művészek vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen, valamint nyaki ultrahang-vizsgálaton esnek át, hogy megtudják, mekkora mértékű náluk a stroke kialakulásának veszélye.

Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a stroke tüneteivel, ismerje fel azokat, hogy egy esetleges szélütés esetén segíteni tudjanak embertársaikon, ugyanakkor a tartsák karban rizikófaktoraikat, kezeltessék magas vérnyomásukat. Nem szabad elfelejteni, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi "érkezését".

A "Stroke - Ne késlekedj" kampányról, magáról a betegségről, valamint az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról további információt kaphat, ha ellátogat a www.facebook.com/nekeslekedj közösségi oldalra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!