Váratlan veszélyt okozhatnak a lyukas fogak – Íme a legerősebb érv a helyes fogápolás mellett

A fogszuvasodás és az ínyproblémák akár duplájára növelhetik a szélütés kialakulásának kockázatát – állítják amerikai kutatók.

„Tanulmányunk megerősíti, hogy a fogápolás nemcsak a szép mosolyról szól, hanem az agyat is védi. Azok pedig, akiknél fogínygyulladás vagy fogszuvasodás jelei mutatkoznak, nem csupán fogaik megóvása érdekében kell, hogy kezeltessék panaszaikat, hanem azért is, mert így potenciálisan csökkenthető a stroke kockázata” – idézi az Amerikai Ideggyógyászati Akadémia (AAN) közleménye Souvik Sent, a Dél-karolinai Egyetem kutatóját. Sen és munkatársai egy, a Neurology című folyóiratban közölt tanulmányukban arra hívják fel a figyelmet, hogy legújabb eredményeik szerint az említett szájüregi problémák összefüggésbe hozhatók az iszkémiás stroke emelkedett rizikójával.

fogorvos vizsgálja egy női beteg szájüregét
A szájüregi egészség a stroke kockázatára is jelentős hatással lehet. Fotó: Getty Images

Így vezethet stroke-hoz a rossz szájhigiénia

Az iszkémiás stroke, avagy a szélütés a stroke leggyakoribb típusa, amely során egy vérrög vagy egyéb okból kialakuló érelzáródás miatt gyengül az agyi vérellátás, így a szerv nem jut friss oxigénhez és tápanyagokhoz. A fellépő oxigénhiány miatt az idegsejtek károsodnak, és nem tudják ellátni a működésüket. Mindez akár tartós fogyatékossághoz vagy halálhoz is vezethet – sőt, világszerte a stroke az egyik vezető halálok. Magyarországon évente mintegy 10 ezer haláleset következik be agyérbetegség következtében.

A stroke-nak számos kockázati tényezője ismert, az amerikai kutatócsoport azonban kifejezetten azt vizsgálta, hogy hogyan befolyásolja a veszélyt a fogak és az íny állapota. Közel 6 ezer résztvevő adatait rögzítették két évtizeden keresztül. Így derült fény arra, hogy azok körében, akik szájüregi egészsége jó volt, 4 százalékos volt a szélütés előfordulása. Ugyanez a mutató az ínybetegséggel élők körében már 7 százalékra emelkedett, azoknál pedig, akik ínyproblémákkal és fogszuvasodással is küzdöttek, elérte a 10 százalékot. Egyéb rizikófaktorokat is számításba véve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a fogszuvasodás és az ínybetegség együttesen mintegy 86 százalékkal fokozza, azaz közel a duplájára növeli a stroke kialakulásának kockázatát.

Félévente érdemes fogorvoshoz menni

„Eredményeink arra utalnak, hogy a szájüregi egészség javítása a stroke megelőzésére tett erőfeszítések fontos része lehet” – húzta alá Sen. Kiemelt szerepe van a rendszeres, legalább félévente történő fogorvosi vizsgálatnak. A kutatás szerint azok körében, akik nem hanyagolják el a fogorvosi vizsgálatokat, 81 százalékkal ritkább az ínybetegség és a fogszuvasodás előfordulása.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.