Jelentősen növeli a test hűtése a gyógyulási képességet

Hirtelen szívhalál miatt végzett újraélesztést követően az agy károsodásának megelőzésére a beteget napokig 33 fokra lehűtik, de ezt egyéni megfigyelés alapján akár egy hétnél tovább is célszerű folytatni. Chicagóban az Amerikai Szív Szövetség e héten tartott tudományos ülésén a John Hopkins Orvosegyetem kutatói ismertették erre vonatkozó vizsgálatuk eredményeit.

Mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban évente csaknem félmillió ember fejezi be életét hirtelen szívhalál következtében. Az esetek egy részében a késedelem nélkül elkezdett újraélesztés eredményes lehet, főleg, ha a kezelést szakintézetben a legkorszerűbb módon folytatják.

A nemzetközi irányelvek az utóbbi részeként javasolják a test lehűtését, mert így a szövetek sejtjei, különösen az oxigénhiányra legérzékenyebb agysejtek, nem károsodnak és fokozatosan magukhoz térnek. Ennek megítélése azonban igen nehéz orvosi feladat. Amerikai szakemberek néhány hónapja hívták fel a figyelmet arra, hogy az orvosok általában alábecsülik az emberi agy gyógyulási képességét.

Hirtelen szívhalál után a gyógyulási képességet azonban jelentős mértékben növeli a test hűtése. Három tanulmány összesített adataiból az derült ki, hogy a hűtéssel is kezelt betegek agyműködése 55 százalékkal jobban tért vissza, mint az egyébként ugyanolyan figyelemmel ellátott többi betegé.

Szívinfarktus Nisha Chandra-Strobos és munkatársai 47 hirtelen szívhalál miatt klinikájukon kezelt beteg sorsát ismertették. A gyors, késedelem nélküli elsősegély, majd a rendkívül gondos, folyamatos ápolás eredményeként a hirtelen szívhalálból újraélesztett emberek fele otthonába távozhatott.

A kutatók azt tapasztalták, hogy több betegnek sikerült túlélnie a drámai eseményt azok közül, akiknél a kezelés során a test hűtése történt, mint abból a csoportból, akiknél a hagyományos ápolást folytatták. A test hűtését az évtizedekkel korábbról származó gyakorlat alapján általában legfeljebb három napig végzik. Ennek a vizsgálatnak legfontosabb tanulsága az, hogy ezt sokkal türelmesebben, lassabban célszerű befejezni.

"A betegek egyharmada csak egy hét után nyerte vissza eszméletét a hűtött csoportból, ezért a test hűtésének harmadik napon szokásos lezárása az esetek egy részében bizonyosan korai" - foglalta össze a vizsgálat eredményeit az előadó.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!