10 órától ingyen vizet osztanak a forgalmas megállókban – itt a lista helyszínekről

Díjmentesen biztosítanak vizet az utasoknak a MÁV-csoport munkatársai. A palackozott folyadékot a forgalmasabb vasút-, HÉV- és buszállomásokon osztják keddtől csütörtökig. Mutatjuk, pontosan hol!

Éjféltől életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás. A napokban ugyanis 25 és 27 Celsius-fok között alakul a napi középhőmérséklet. Emellett az UV-sugárzás is nagyon erős lesz, ezért nagyon fontos, hogy odafigyelj a fényvédelemre, valamint az elegendő folyadékbevitelre is!

fehér inget viselő férfi egy palacknyi ásványvizet tart a kezében
Vizet osztanak néhány vasút-, HÉV- és buszállomáson keddtől csütörtökig. Fotó: Getty Images

Vizet osztanak a megállókban

Várhatóan csütörtökig naponta 10 és 17 óra között osztanak majd palackozott vizet a MÁV-csoport munkatársai a peronoknál, az utascentrumnál, az ügyfélszolgálatokon, a pénztáraknál, a nagyobb forgalmú vidéki buszállomásokon, továbbá a HÉV négy főbb végállomásán.

A vizet a készlet erejéig biztosítják, a vízosztást pedig addig folytatják minden nap, amíg a hőségriasztás azt szükségessé teszi. „Kérjük utasainkat, elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útra!” – írta közleményében a vasúttársaság, kiemelve, hogy a víz átvételekor lehetőség szerint mutassuk is meg érvényes menetjegyünket vagy bérletünket a munkatársaiknak.

Itt a lista a helyszínekről

Budapesten:

  • Déli pályaudvar,
  • Keleti pályaudvar,
  • Nyugati pályaudvar,
  • Rákospalota–Újpest vasútállomás,
  • Népliget autóbusz-állomás,
  • Kelenföld autóbusz-állomás
  • Batthyány téri HÉV-állomás,
  • Örs vezér téri HÉV-állomás,
  • közvágóhídi HÉV-állomás,
  • Boráros téri HÉV-állomás.

Vidéken:

  • balatonfüredi autóbusz-állomás,
  • békéscsabai vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • celldömölki vasútállomás,
  • debreceni vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • egri autóbusz-állomás,
  • fonyódi vasútállomás,
  • győri vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • kaposvári autóbusz-állomás,
  • kecskeméti vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • miskolci vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • nagykanizsai vasútállomás,
  • nyíregyházi vasútállomás és autóbusz-állomás
  • pécsi vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • salgótarjáni autóbusz-állomás,
  • siófoki vasútállomás,
  • szegedi vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • székesfehérvári vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • szekszárdi autóbusz-állomás,
  • szombathelyi autóbusz-állomás,
  • szolnoki vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • tapolcai vasútállomás,
  • tatabányai autóbusz-állomás,
  • veszprémi vasútállomás és autóbusz-állomás,
  • zalaegerszegi autóbusz-állomás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!