Így előzhetjük meg a vesekő kialakulását

A vesekő, különösen a távozása rendkívül fájdalmas dolog. Szerencsére vannak módjai annak, hogy megakadályozhassuk, hogy valaha is ilyesmit kelljen megtapasztalnunk.

Igyunk sok vizet

A vesekövek általában kalciumból és foszfátból vagy oxalátból állnak - ezeket az ásványi anyagokat a szervezetünk a bevitt táplálékból szívja fel, majd a felesleg a vizelettel üríti ki. Ha a vizeletünk túlságosan besűrűsödik, akkor ezek az ásványok kikristályosodhatnak - ezért is fontos, hogy legalább nyolc pohár, azaz megközelítőleg két liter vizet megigyunk naponta.

Az elégtelen folyadékbevitel kezdetben fáradékonyságot, fejfájást, dekoncentráltságot, savtúltermelést is okozhat, hosszú távon pedig súlyosan megterheli a szívet és a keringési rendszert, valamint akadályozza a megfelelő anyagcserét.

Sportoljunk

Már egy kevés, de rendszeres könnyű mozgás is 33 százalékkal csökkenti a vesekő kialakulásának esélyét egy nemrégiben egy orvosi szaklapban megjelent kutatás szerint. Heti háromszor egy óra laza tempójú séta elegendő lehet.

A vesekövesség megelőzésében a reggeli kávé is segíthet
A VESEKÖVESSÉG MEGELŐZÉSÉBEN A REGGELI KÁVÉ IS SEGÍTHET

Ne igyunk szénsavas üdítőket

Egy kutatás szerint azok, akik naponta legalább egy pohár cukros és szénsavas üdítőt megisznak, 23 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek vesekövesek, mint azok, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán fogyasztanak ilyesmit.

Növeljük a kalciumbevitelt

Azt hihetnénk, hogy mivel a vesekövek gyakran kalciumból alakulnak ki, ha sok kalciumban dús ételt fogyasztunk, akkor elősegítjük a kialakulásukat. Pedig épp ellenkezőleg: a kalcium megköti az oxalátot a belekben, így megakadályozza, hogy az eljusson a veséig.

Igyunk kávét

Azok, akik reggelente megisznak egy csésze feketét, 26 százalékkal kisebb eséllyel lesznek vesekövesek. A koffeinmentes kávét fogyasztók esélyei 16, a teázóké pedig 11 százalékkal csökkennek egy tanulmány szerint.

Legyünk óvatosan a fehérjével

Szakértők szerint a túl sok fehérjét tartalmazó táplálékkiegészítők és ételek fogyasztása növelheti a vesekő kialakulásának esélyét. Ha esetleg magas fehérjetartalmú diétát folytatunk, ezt mindenképpen érdemes megfontolni.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!