Hogyan szabályozza a szervezet a nátrium- és a káliumszintet?

A Texasi Egyetem és a Yale Egyetem munkatársai egy ritka vesebetegség tanulmányozása kapcsán rájöttek, hogyan szabályozza a szervezet a só és a kálium szintjét.

A magas vérnyomás, mely a világon mintegy milliárdnyi embert érint, kiemelt kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek. A magas vérnyomásos betegek legalább fele sóérzékeny: a sóbevitel növelésével a vérnyomás is felugrik. A Nature oldalain publikált vizsgálat, mely a 2-es típusú pszeudo-hiperaldoszteronizmus (PHAII) nevű betegségre koncentrált, bemutatja, hogy hogyan működik a vesében a konyhasót alkotó nátrium, illetve a kálium szabályozása.

A 80-as években először leírt, ritka, öröklődő betegség magas vérnyomással jár, emellett a normálisnál magasabb a káliumszint, és alacsonyabb a pH, ami szervezet savasodását jelenti. Jelen vizsgálatban Dr. Hania Ziad Al-Shahrouri a betegek és családtagjaik génállományát tanulmányozva két mutációt találtak, melyek a KLHL3, illetve a CUL3 géneket érintették. Mindkét gén a nátrium szállításának fokozásában, és a kálium szállításának csökkenésében játszik szerepet.

A vese funkcionális egysége a nefron, mely a vért szűri, visszaszívja azokat a szükséges anyagokat, amik a szűrletbe kerültek (például a sókat), és kiválasztják a vizeletet. A KLHL3, és a CUL3 befolyásukat a nefron végső szakaszán gyakorolják, és a mutáció felborítja a kálium és a pH homeosztázisát, így vezet magas vérnyomáshoz.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.