Gusztustalan szokásainknak is van hasznuk

Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára - állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.

Úgy tűnik, az ujjszopás és a körömrágás megvédi a gyerekeket, ugyanis így már egészen korán bejutnak a szervezetükbe különböző mikrobák és ez segít kifejleszteni immunrendszerüket .

Az új-zélandi Otago Egyetem által vezetett kutatásnak a Pediatrics című folyóiratban frissen közzétett eredményei szerint az ujjszopás miatt megváltozott immunrendszerű gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy életük későbbi részében allergiásak legyenek többek között a házi porra, a fűfélékre vagy az állatszőrre. "Eredményeink összhangban vannak a higiéniaelmélettel, amely szerint a piszoknak és a mikrobáknak kitett szervezetben csökken az allergia kialakulásának kockázata" - jelentette ki Malcolm Sears professzor, aki a kanadai McMaster Egyetem tudósaként vett részt a kutatásban.

Legyen szó akár körömrágásról, ujjszopogatásról, dohányzásról, az idegesítő szokások sok embert gyötörnek. Egyszerűen azt sem tudják, hogyan fékezhetnék meg őket. Ráadásul ezeknek a szokásoknak káros hatásai is lehetnek, melyeket az alábbi cikkben foglaltuk össze.

A kiskorban kialakult immunitás a felnőttkorban is segít megvédeni a szervezetet az allergiától , akkor is, ha a gyermek szülei allergiásak vagy a gyerek olyan házban nőtt fel, ahol háziállatokat tartottak vagy dohányoztak - idézte a tanulmányt hétfőn a The Daily Telegraph. Sears professzor hozzáfűzte: "miközben nem ajánljuk, hogy ezeket a szokásokat - az ujjszopást vagy körömrágást - bátorítsák a szülők a gyerekeknél, úgy tűnik, hogy van kedvező hatásuk is".

A kutatásban születésüktől felnőtt korukig követték 1037 gyermek életét. Ujjszopási és körömrágási szokásaikról 5, 7 és 11 éves korukban kértek tájékoztatást szüleiktől. Később allergiatesztet végeztek a résztvevők bőrén 13 és 32 éves korukban.

Az ujjszopás és a körömrágás erősíti a kicsik immunrendszerét

Az ujjszopás és a körömrágás erősíti a kicsik immunrendszerét

Az eredmény szerint a kiskorukban ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek 38 százaléka volt hajlamos az allergiára, míg az ujjukat nem szopók és körmüket nem rágók 49 százaléka bizonyult érzékenynek. Azoknál a gyerekeknél, akik az ujjukat szopták és a körmüket is rágták, még alacsonyabb, 31 százalékos volt az allergia kockázata.

A védettség a felnőttkorra is áthúzódott, és ugyanazon a szinten maradt az allergiára való hajlam kockázata 32 éves korukban is. A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy bár az ujjszopóknál és körömrágóknál kevesebb volt a pozitív teszt a bőrön végzett vizsgálatban, az olyan allergiás megbetegedések kialakulásánál, mint az asztma vagy a szénanátha nem jelentett semmilyen különbséget a két gyerekkori "rossz szokás".

Forrás: nol.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!