Forgalmas helyen él? Hamar érelmeszesedése lehet

Az erősen szennyezett levegő fokozza a koszorúér-betegség és általában az érelmeszesedés kockázatát: német és amerikai vizsgálatok egybehangzóan bizonyították ezt a milliók életét veszélyeztető összefüggést.

SzívinfarktusA szennyezett levegő köhögést, idült hörghurutot, gyerekeknél asztmás rohamot okoz, emellett növeli a szívroham kockázatát. A nemzetközi szakirodalomban HNR néven (Heinz Nixdorf Recall) emlegetett tanulmány most megjelent adatai szerint a hosszú ideig szennyezett levegőben élő emberek érelmeszesedéses folyamata mérhetően fölgyorsul azokéhoz képest, akiket tiszta, egészséges levegő vesz körül.

A vizsgálat 1999-ben, a Ruhr vidéken indult, ahol közel 4800 önként jelentkező, egészséges felnőtt alapos orvosi megfigyelését kezdték el és folytatják jelenleg is. A kutatás már eddig is több fontos eredménnyel gazdagította a szívgyógyászati megelőzés témakörét, és most azokat az összefüggéseket dolgozták fel, amelyek az autóközlekedés mértéke és az út közelében lakó emberek érelmeszesedésének előrehaladása között jelentek meg.

Az elemzések bizonyították, hogy az erősen szennyezett levegőben élők nyaki ereinek fala korábban válik kórosan vastaggá, mint a jó levegőjű környezetben élő embereké. Az ezzel párhuzamosan végzett amerikai tanulmányukban Nino Kuenzil és munkatársai kimutatták, hogy a Los Angeles egyik autópályája mentén lakók ütőereinek fala mintegy kétszer gyorsabban vastagodik, vagyis meszesedik, ha 100 méteren belül, közvetlenül az út mellett laknak, mint ha lakhelyük ugyanabban a kerületben, de az úttól távolabb van. A két csoport közötti különbség egyértelműen arányos volt az autóforgalom okozta légszennyeződés közötti eltérés mértékével.

A vizsgálatról hírt adó Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában arra a négy éven át zajló felmérésre is utalnak, amely New York belvárosában vetette össze a hirtelen szívhalálban elhunyt lakosok halálának időpontját és az adott napon mért légszennyezettségi adatokat. Ott is az derült ki, hogy a levegőben lebegő parányi szennyező részecskék koncentrációjától függ, hányan vesztik életüket hirtelen szívhalállal az adott a napon.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.