Cukros üdítők: a vesénk miatt érdemes elfelejteni őket

A cukrozott, szénsavas üdítőitalok túlzott szeretete a legújabb japán kutatás szerint megnövelheti a vesebetegség kockázatát.

Az egyik japán egyetemen azoknak az alkalmazottaknak, akik naponta több mint két szénsavas üdítőitalt ittak, nagyobb valószínűséggel mutattak ki fehérjét a vizeletében, mint azokban a személyekben, akik kevesebb ilyen üdítőt ittak , vagy egyáltalán nem ittak szénsavas üdítőitalt. A vizeletben lévő fehérje a vesekárosodás korai, de visszafordítható jelének számít.

A kutatók ugyanakkor azt is elmondták, hogy bár az eredmények összefüggést mutatnak a szénsavas üdítőitalok fogyasztása és a vesekárosodás megnövekedett előfordulása között, ez még nem bizonyítja azt, hogy közvetlenül az üdítőitalok okoznák a károsodást.

Egy másik kutatás során azt mutatták ki, hogy szintén a vese látja kárát a cukros löttyöknek, ők azt bizonyították, hogy vesekövet okoz. Olvassa el részletesen! A kísérletben több mint 12 ezer egyetemi alkalmazottat vizsgáltak az éves egészségügyi szűrővizsgálat keretében. A szűrővizsgálat során a vizeletben lévő fehérjeszintet is elemezték. A naponta legalább két üdítőitalt fogyasztók közel 11 százalékánál mutattak ki fehérjét a vizeletben a hároméves utánkövetési időszakban. Ez az arány az üdítőitalt egyáltalán nem fogyasztók körében 8,4 százalék, a naponta egy doboz üdítőt fogyasztók körében pedig 9 százalék volt.

Egy patkányokon végzett kapcsolódó kísérletből az derült ki, hogy a fruktóz közepes mértékű fogyasztása megnövelte a vese érzékenységét egy fehérjére, amely a só egyensúlyát szabályozza. A Case Western Reserve Egyetem kutatói szerint ez fokozott só újrafelszívódáshoz vezet a vese sejtjeiben, ami megmagyarázhatja, miért áll összefüggésben a szénsavas üdítőitalok fogyasztása a cukorbetegséggel , az elhízással, a veseelégtelenséggel és a magas vérnyomással.

Kerülje a cukros üdítőket!

Mindkét tanulmányt az Amerikai Nefrológus Társaság atlantai éves konferenciáján tették közzé.

A szakértők szerint ezek a friss eredmények is a cukrozott szénsavas üdítőitalok túlzott mértékű fogyasztásának káros hatásait bizonyítják. A kutatók szerint ebből kiindulva az a legjobb, ha inkább vizet iszunk az ilyen üdítőitalok helyett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.