A fehér hús tényleg egészségesebb a vörösnél? Megdőlt egy régi teória a baromfihúsról

Eddig többnyire az volt a tudományos álláspont, hogy a fehér húsok egészségesebbek, mint a vörös vagy feldogozott húsok. Egy új tanulmány szerint azonban a baromfihús fogyasztása sem veszélytelen.

A baromfifogyasztás is növelheti a rák kockázatát – hívta fel Facebook-követői figyelmét az élelmiszeripari trendekkel és rizikófigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A News Medical cikke alapján azt írták, hogy a tudományos körökben mindeddig nagyjából egyetértés volt abban, hogy a fehér húsok – például a baromfi – jóval egészségesebbek a vörös és a feldolgozott húsoknál, valamint eddig a rák kockázatát is elsősorban a vörös húsok fogyasztásához kötötték. Most azonban némileg megdőlt ez a teória.

kockázott csirkehús egy serpenyőben
Egy új tanulmány szerint a baromfihús fogyasztása sem veszélytelen. Fotó: Getty Images

A baromfifogyasztás és a rák kapcsolata

Egy közelmúltbeli tanulmány szerint a baromfihús-fogyasztás is jelentősen növelheti a gyomor- és bélrendszeri rákkal összefüggő elhalálozás kockázatát, különösen a férfiak körében. Az 1985-ben indult vizsgálatban csaknem 4900 alany vett részt, a kutatás végére azonban 21 százalékuk elhunyt. A halálozások 11 százalékát gasztrointesztinális daganatok – elsősorban vastagbélrák – okozta, a többiek más típusú daganatos megbetegedések miatt haltak meg.

Heti 100 gramm baromfihús ezt okozhatja

Az elhunytak étrendi szokásainak elemzése alapján megállapították, hogy már a heti 100 grammot meghaladó mennyiségű baromfihús fogyasztása is növeli a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát, különösképpen a kimondottan gyomor- és bélrendszeri eredetűét. Aki pedig heti 300 grammnál több baromfihúst fogyaszt, annál 27 százalékkal magasabb a bármilyen okból bekövetkező halálozás rizikója, mint azoknál, akiknek a heti baromfifogyasztásuk 100 gramm alatti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.