Az alvászavarok szervi okai

Különböző okokból kifolyólag szinte mindenkinek akadnak időnként rosszabb éjszakái, amikor nem tudja megfelelően kipihenni magát. Ha azonban az alvási problémák tartóssá válnak, fontos kideríteni, mi áll a háttérben.

Az alvászavarok több típusba sorolhatóak, döntően ugyanakkor az álmatlanság számít gyakorinak, amelynek során az érintett nehezen alszik el, az alvás nem elég pihentető számára, gyakran felébred éjszaka, vagy önszántán kívül túl korán kel fel reggel. Egyes felmérések szerint minden tizedik felnőtt szenved olyan súlyos panaszoktól, amelyek már orvosi segítséget tesznek szükségessé. Ahhoz azonban, hogy az alvászavart megfelelően lehessen kezelni, fontos felderíteni a kiváltó okokat.

Krónikus álmatlanságot az esetek mintegy felében valamilyen mentális betegség idéz elő, de életmódbeli, esetleg alváshigiénés tényezők szintén állhatnak a háttérben, akárcsak belgyógyászati és neurológiai kórképek. Ez utóbbiak között akadnak olyanok, amelyek felismerése nem könnyű feladat, ezért érdemes külön is ejteni róluk néhány szót.

Mikor menjünk orvoshoz az álmatlansággal? Részletek itt.

Alvási apnoé

Ez az alvás közbeni légzészavar olyannyira komoly kihatással lehet az emberek napközbeni teljesítőképességére, hogy 2015 áprilisa óta Magyarországon is szükséges az obstruktív alvási apnoé szindróma szűrése a vezetői engedély megszerzéséhez és megújításához. A betegség alapját alvás közbeni légzéskimaradások jelentik. Az ellazuló garatizmok miatt részben vagy teljesen elzáródnak a légutak, a csökkenő oxigénszint pedig nagyon rövid időre felébreszti a beteget. Ekkor az érintett izmok aktivizálódnak, a beteg pedig visszaalszik, sőt többnyire nem is emlékszik másnap a rövid ébrenlétekre. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a betegség súlyos esetben akár óránként 30-nál is több alkalommal okozhat légzéskimaradást.

Magyarországon a lakosság jelentős része visszatérő alvászavaroktól szenved
Magyarországon a lakosság jelentős része visszatérő alvászavaroktól szenved

Vérnyomásproblémák

Mind a magas, mind az alacsony vérnyomás eredményezhet alvászavarokat, de különösen az előbbi veszélyes, mivel olyan veszélyes szövődményei lehetnek, mint az agyérelmeszesedés , a stroke, a szívelégtelenség vagy az infarktus. Ráadásul a hipertónia a leggyakrabban egyáltalán nem jár feltűnő panaszokkal, viszont a fejlett országokban népbetegségnek számít. A magasvérnyomás-betegség rendszerint nem gyógyítható, de jól kordában tartható probléma - természetesen csak akkor, ha felismerik. Tartós alvászavarok, különösen elalvási nehézségek esetén érdemes tehát ezt a lehetőséget is figyelembe venni.

Cukorbetegség

A diabétesz valamelyest hasonló a hipertóniához, legalább is olyan tekintetben, hogy amennyire nem idéz elő jól beazonosítható tüneteket, olyannyira veszélyesek a szövődményei. Ennek megfelelően a betegség minél korábbi felismerése egyszerre nehéz, de rendkívül fontos feladat. Egy 2016-ban publikált tanulmány szerint az alvászavarral küzdő nők körében gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség. A pontos összefüggések még nem ismertek, mindenesetre érdemes megfelelő vércukormérést végeztetni, ha krónikus álmatlanságban szenvedünk. Emellett gyanúra adhat okot például a fokozott étvágy és az állandó fáradtságérzet, valamint a szomjúság és az átlagoshoz képest gyakoribb vizelési inger is.

Pajzsmirigy-túlműködés

A többnyire a nőket érintő betegség során a pajzsmirigy túlzott mennyiségben választja ki hormonjait (T3 és T4), márpedig ezek felelnek a sejtek energiatermelésének, élettani folyamatainak szabályozásáért. Emiatt gyakran következik be fogyás, egyes esetekben pedig a szemek kidülledése. Ugyancsak jellemző tünetként jelentkeznek olyan szívpanaszok, mint az erős szívdobogás, a szapora pulzus és a szívritmuszavarok. A túlműködés állhat annak is a hátterében, ha valaki könnyen kifullad fizikai terhelés hatására. A gyakori hangulatváltozás és nem utolsó sorban az alvászavarok ugyancsak utalhatnak a pajzsmirigy működési zavarára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!