Az alacsony vérlemezkeszám ezért veszélyes

A vérlemezkék, más néven trombociták a vér fontos alkotórészei, melyek lényeges szerepet töltenek be a véralvadási folyamatban. Éppen ezért alacsony mennyiségük súlyos gondokat okozhat, így azt kezelni szükséges.

A vér alakos elemekből és plazmából áll - előbbiekhez tartoznak a vörösvértestek, a fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék, azaz a trombociták. A vöröscsontvelőben keletkező vérlemezkéknek nagy szerepük van a véralvadási folyamatokban. Sérülés esetén összecsapódnak és odatapadnak a károsodott érfalhoz, hogy csillapítsák a vérzést úgy, hogy véralvadási faktorokat és tapadást segítő anyagokat aktiválnak. Utolsó lépésként az oldott állapotú fibrinogén, oldhatatlan fibrinhálóvá alakulva lezárja a sérülést - ismerteti a véralvadás folyamatát dr. Szélessy Zsuzsanna , a Trombózis- és Hematológiai Központ hematológus főorvosnője, aki arra is segített választ adni, pontosan mi az a trombocitopénia, mik okozhatják, illetve hogyan lehet kezelni.

vér véralvadás vérlemezke trombocita véralvadási zavar
Egyes gyógyszerek is csökkenthetik a vérlemezkék számát. Fotó: Getty Images

Amikor túl kevés a trombocita

A magas vérlemezkeszám is életveszélyes lehet - részletek !

Az alacsony trombocitaszám - trombocitopénia - komoly hatást gyakorol a vér alvadására, mivel, ha nincs elegendő vérlemezke , úgy nem képes a szervezet "dugót" képezni a sérült érfalon, így a vérzés nem áll el időben. Oka lehet ritkán, veleszületett, genetikai defektus, de a szerzett forma jóval gyakoribb, mely felléphet enyhe és súlyosabb formában is. Szerzett esetben kiválthatják az állapotot gyógyszerek, a csontvelő betegségei (leukémia) rosszindulatú daganatok csontvelői áttétei. Bizonyos gyógyszerek nem a vérlemezke számát, hanem funkcióját, működését károsítják, blokkolják, és ezért nem tud kialakulni a sérült erekben a vérzést megállító dugó (pl. rendszeresen szedett reumagyógyszerek, lázcsillapítók, aszpirin, kalmopyrin). Nem ritka, hogy autoimmun oka van a vérlemezkeszám csökkenésnek (ITP-Immun ThrombocytoPenia), ebben az esetben egy ellenanyag kötődik a vérlemezkékhez, és az ilyen trombocitákat lépünk kivonja a keringésből. Persze a csontvelő folyamatosan termeli az újabb trombocitákat, ezért alacsonyabb számban ugyan, de részt tudnak venni a véralvadásban, mert a működésük kiváló.

Az alábbi tünetek hívják fel rá a figyelmet:

  • Erős menstruáció
  • Gyakori ínyvérzés/orrvérzés
  • Vashiány
  • Fáradtság, koncentrációs zavarok
  • Apró bevérzések a bőrön (purpura), legfeltűnőbb a boka körül
  • Étvágytalanság, fogyás
  • Véres vizelet/széklet

Derítsük ki, mi okozza, és kezeltessük

"Amennyiben valakinél trombocitopénia áll fenn, fontos a mögöttes okok felkutatása és annak kezelése (bizonyos esetekben csontvelő-mintavételre is szükség lehet). A terápia a kiváltó ok mellett függ az állapot súlyosságától is" - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna. Enyhe esetekben elegendő lehet a megfigyelés, valamint a sérülésveszélyes munkák, sportok kerülése, súlyos esetben pedig gyógyszeres kezelés, műtét (pl. megnagyobbodott lép eltávolítása) lehet szükséges. Amennyiben gyógyszer okozza a problémát, úgy, ha lehetséges, annak abbahagyása és másra váltása indokolt. Fontos továbbá, hogy műtétek előtt mindenképp egyeztessen orvosával, még akkor is, ha nem alkalmaz semmilyen terápiát rá. Általában szteroidkezelés mellett vérlemezke-transzfúzió alkalmazásával, a műtétek szövődménymentesen elvégezhetőek, súlyos trombocitopénia esetén is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.