A passzív dohányzás is árt a szívbetegeknek

A dohányosok környezetében tartózkodás kedvezőtlenül hathat a krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek testi és szellemi jólétére - derül ki egy friss kutatásból.

Az Archives of Internal Medicine című folyóiratban megjelent kutatásból az derült ki, hogy a 205 szívelégtelenségben szenvedő, nem dohányzó beteg közül a rendszeresen másodlagos dohányfüstnek kitettek több panaszról számoltak be a hétköznapi testi és érzelmi működésükben.

Bár az eredmények nem bizonyítják, hogy a másodlagos füst okozza a panaszokat, tovább bővítik a passzív dohányzás és a szívbetegség összefüggésére vonatkozó tudományos bizonyítékok gyűjteményét. Több kutatás is bebizonyította, hogy a rendszeresen másodlagos dohányfüstöt belélegző nemdohányzókban magasabb a szívbetegség kialakulásának kockázata.

A Kaliforniai Egyetem Dr. Kirsten E. Fleischmann vezetésével készült legújabb kutatása pedig azt mutatta ki, hogy a másodlagos dohányfüst a szívelégtelenségben szenvedő betegek életminőségét is befolyásolhatja.

A szívelégtelenség olyan krónikus betegség, melynek során a szív nem képes a szervezet szükségleteinek megfelelő hatékonysággal pumpálni a vért, ami kimerültséghez, légszomjhoz, a végtagok felduzzadásához és más tünetekhez vezet. Szívelégtelenség a szívizmost károsító betegségek, például szívroham vagy rosszul szabályozott magas vérnyomás következtében alakulhat ki. Az egyetem kutatói szerint a másodlagos dohányfüst azáltal súlyosbíthatja az állapotot, hogy lerontja az erek működését, vagy fokozza a vérerek gyulladását.

Fleischmann úgy véli, hogy a szívelégtelenségben szenvedő betegeknek érdemes a lehető legjobban elkerülniük a dohányfüstöt. A dohányosok pedig azzal segíthetnek a legtöbbet szívelégtelenségben szenvedő családtagjuknak, hogy nem dohányoznak a környezetükben. A legjobb megoldás azonban a leszokás, mert ezzel saját és szeretteik egészségét is megóvhatják.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!