A forgalmi dugók ártanak a szívnek

Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt pontosan: a stressz, a légszennyezés, a kipufogógázok vagy a zaj.

Szívinfarktus

Anette Peters, a müncheni Helmholtz Központ Járványtani Intézetének vezető kutatója munkatársaival több, mint 1500 1999 és 2003 között szívrohamot elszenvedett beteget vontak be a vizsgálatba a dél-német Augsburgban, egynegyedük volt nő, az átlagéletkor 60 év volt. Valamennyiüket arra kérték, idézzék fel a szívrohamot megelőző négy nap eseményeit, hogy megtalálják az esetleges kiváltó tényezőket.

A szívrohamok 8 százalékáért tehető felelőssé a mindennapos, munkába járó forgalomban való részvétel, akár autóvezetőként, akár a tömegközlekedés résztvevőjeként, akár kerékpárosként. A közlekedést követő egy órán belül 3,2-szer magasabb a szívroham kockázata és még 6 óra elteltével is van egy csekély kockázatemelkedés. "A nagyon alacsony kockázatú csoportban ez nem számít sokat" - jegyezte meg Peters. "Azonban ha valakinél enélkül is fennáll a kockázat, bizonyos életmódbeli tényezők, például a dohányzás vagy az elhízás, vagy örökletes tulajdonságok miatt, akkor a közlekedés egy további stresszforrás lehet, amely szívrohamot okozhat."

Dr. Gregg C. Fonarow, a Kalifornia Egyetem kardiológus professzora szerint a kipufogógázok és a légszennyezés az érfalak gyulladásához, koleszterinlerakódáshoz és így a stresszel együtt szívrohamhoz vezet, azonban figyelmeztet, hogy az abszolút kockázat még így is nagyon kicsi, vagyis nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az átlagember éppen a mindennapos közlekedés során kapjon szívrohamot.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!