A brokkoli véd a szívinfarktus ellen

Farmington (Connecticut), 2008. január 23. (MTI) - Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenállóképessége.

Dipak K. Das és munkatársainak részletes vizsgálati eredményei a Journal of Agriculture and Food Chemistry februári számában jelennek meg. A kutatók brokkolit pároltak és a közönséges patkánytáp mellé ezt adták kísérleti patkányoknak egy hónapon át, míg a kontrollállatok a brokkoli helyett vizet kaptak.

A 30-napos kezelés végén kiemelték a patkányok szívét és azt vizsgálták, hogy ezek milyen teljesítménnyel működnek, ha átmenetileg olyan oxigénszegény körülmények között tartják, mint az emberi szív, amikor infarktust kap.

A brokkolikészítménnyel kezelt patkányok szíve sokkal erősebb maradt, mint a kontrolloké, az oxigénhiány kisebb mértékben károsította a szívizmot és kisebb volt az elhalt szívizomterület is, mint a másik csoport szívében. A vizsgálók azt kutatták, hogy mivel magyarázható a brokkoli szívet védő hatása.

Das és társai azt találták, hogy a zöld növényben lévő egyik anyag, a szulforafán olyan fehérjéket szabadít fel a szívizomban, melyek alapvető elemei a szív védekezőrendszerének. A brokkolikivonatot fogyasztó patkányok szíve ezért bírta sokkal jobban az oxigénhiány károsító hatását, mint a többi kisérleti állat.

Más tanulmányok már korábban igazolták, hogy a brokkoliban lévő anyagok gátolják a rosszindulatú daganatok kifejlődését és Das és munkacsoportjának eredményei most arra utalnak, hogy ez a gasztronómiában népszerű zöldség csökkentheti az emberi szívinfarktus okozta károsodás kockázatát is.

Várható, hogy az amerikai média az érdekes tanulmány megjelenése után fölidézi az USA 41. elnökének, George Bushnak a híres megjegyzését, hogy "Én nem szeretem a brokkolit. Nem szeretem azóta, hogy gyermekkoromban anyám arra kényszerített, hogy megegyem. Most én vagyok az Egyesült Államok elnöke és soha többé nem vagyok hajlandó brokkolit enni". Az elnöki állásfoglalás elleni tiltakozásul az egyik igen erős mezőgazdasági lobbi szervezésében a termelők akkor több tonna brokkolit küldtek a Fehér Házba

(MTI-Panoráma - Matos Lajos)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!