Meglepő bajt okozhatnak a csípős ételek

Az aranyér civilizációs betegség, amely a fejlett világban minden harmadik embert érint. Túlsúly, terhesség, örökölt kötőszöveti gyengeség, mozgásszegény életmód és helytelen táplálkozás is elősegítheti a kialakulását.

Élete során minden harmadik embert érint kisebb-nagyobb mértékben az aranyér, az 50-es korosztályból pedig minden második ember szenved tőle. Ez a betegség az elkényelmesedett, ülő életmódhoz szokott társadalom körében vált népbetegséggé, de kialakulása azokra az időkre vezethető vissza, amikor az ember két lábra állt. A végbélnyílás körül található érpárna feladata a végbél működésének szabályozása, az egészségtelen életmód, a sok ülés és a megerőltetés miatt azonban az itt található erek begyulladhatnak és megnagyobbodhatnak.

A rostban gazdag étrend megkönnyíti a székelést
A rostban gazdag étrend megkönnyíti a székelést. Fotó: Getty Images

Örökölhető az aranyér?

Az aranyérre való hajlam családon belül halmozódik, bizonyos kötőszöveti gyengeségek ugyanis öröklődnek. Ezért ha a családban több esetről is tudunk, javasolt kerülni a jellemző rizikófaktorokat, és gyakran ellenőrzésre járni a proktológushoz. A leggyakoribb kiváltó tényező a székelés közbeni erőlködés, amely sokszor székrekedés közben alakul ki. Fontos ezért, hogy odafigyeljünk táplálkozásunkra is, és rostban gazdag étrendre térünk át. Aki kevés rostot fogyaszt, annak széklete tömörebbé válik, emiatt jóval ritkábban és nehezebben tudja csak azt üríteni. Ez az erek kitüremkedéséhez, aranyérhez vezet. A rendszeres alkoholfogyasztás, valamint a csípős, fűszeres ételek szintén elősegíthetik a betegség kialakulását.

A várandósok legkínosabb tünete

Aranyér gyakorta alakul ki terhesség alatt, ilyenkor ugyanis a kismedencei vénákra fokozott nyomás nehezedik, és a vértérfogat is növekszik ezen a testtájon a hormonális változások miatt. Szülés közben az erőteljes nyomás tovább ronthat a helyzeten, a baba világrajövetelével azonban rendszerint a terhességi aranyér visszahúzódik. Bizonyos májbetegségeket szintén összefüggésbe hoztak az aranyér kialakulásával.

Az aranyér a végbélnyílás nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatból alakul ki. Az aranyeres csomók a végbél és a végbélnyílás falában keletkező vénatágulatok, melyek begyulladhatnak, vérezhetnek, megnagyobbodhatnak, néha kifordulnak vagy véralvadék képződhet bennük, és ilyenkor fájdalmassá válnak.

Mit tehetünk ellene?

A prevenció fontos része továbbá a rendszeres testmozgás és a testsúlykontroll. Elhízott embereknél üléskor a medencei és végbéltájéki (rektális) területre, elsősorban annak vénáira túlzott és tartós nyomás nehezedik, ami az erek kitüremkedésével járhat. Heti 2-3 alkalommal egy legalább félórás kardióedzés nem csak a plusz kilók ellen jelent hathatós megoldást, de a test vérkeringését is serkenti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!