Rutinműtét, ami időskorban komoly szövődményekkel járhat

Az aranyérműtét alapvetően egy alacsony kockázatú eljárásnak számít. Egy bizonyos kor felett azonban már ennél a beavatkozásnál is számolnunk kell akár súlyos következményekkel is – derült ki egy új tanulmányból.

Az aranyeres csomónak nevezzük a végbél és a végbélnyílás falában megjelenő vénatágulatot, amely gyakran begyulladhat, vérezhet vagy megnagyobbodhat. Esetenként ezek a csomók ki is fordulnak vagy véralvadék képződhet bennük – ettől pedig igen fájdalmassá válhatnak. Bizonyos esetekben már csak a műtét segíthet. Ilyenkor viszont nem árt felkészülni a beavatkozás esetleges szövődményeire.

Külső és belső aranyér is létezik. Mutatjuk, mi a különbség.

Időskorban jelentősen megnő az – egyébként alacsony kockázatú beavatkozásnak számító – aranyérműtétet követő szövődmények kialakulásának valószínűsége. Főként az idősotthonokban élők veszélyeztetettek ezen a téren – állapította meg egy közelmúltban publikált tanulmány, amely több mint 3600, 66 év feletti alany bevonásával vizsgálta meg a lehetséges következményeket.

aranyér, aranyérműtét, műtét utáni szövődmények, idős nő, kórházi ágy
Bizonyos kor felett már az aranyérműtétnél is számolnunk az esetleges súlyos következményekkel. Fotó: Getty Images

Veszélyben az idősotthonok lakói

Az új tanulmány szerzői arra voltak kíváncsiak, hogy a 66 év felettieknél milyen gyakori, hogy az aranyérműtétet követő 30 napon belül fellép valamilyen szövődmény, illetve mekkora eséllyel következik be a beavatkozás utáni egy évben elhalálozás. Úgy látták, hogy ezek a kockázatok szignifikánsan nagyobbak az idősotthonok ellátottjainak körében.

Míg átlagosan a 66 éven felüliek csaknem 33 százalékánál lép fel egy hónapon belül valamilyen szövődmény, addig az ápolásra szorulók esetében ez az arány több mint 52 százalék. Az aranyérműtét utáni egy évben történő elhalálozásra pedig majdnem 25 százalékos esély van az idősotthonok lakói között, szemben a többi időskorú 16,1 százalékos arányával. Ezenkívül az idősek otthonában élők egy részénél a székletinkontinencia is rosszabbodik a műtétet követően.

Mérlegelni kell a kockázatokat

A tanulmány szerzői szerint eredményeik rávilágítanak arra, hogy az egészségügyi és ellátó intézményeknek, valamint a sebészeknek gondosan mérlegelniük kell az aranyérműtétek lehetséges kockázatait az otthonokban élő időseknél. A legfontosabb, hogy eldöntsék, a fent ismertetett veszélyeknél vajon nagyobbak-e a beavatkozás várható előnyei.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!