Népbetegség, amely a fiatalokat is veszélyezteti

Bár arányaiban még mindig az idősebbeknél alakul ki a leggyakrabban, a stresszes és mozgásszegény életmód miatt a fiatalabbaknál is előfordulhat aranyér. Mutatjuk, melyek a legjellemzőbb kiváltó okok a tinédzserek körében, és mit lehet tenni a megelőzés érdekében.

A végbél és a végbélnyílás nyálkahártyája alatt megjelenő vénatágulatot aranyérnek nevezzük, amelyre kellemetlen tünetek hívhatják fel a figyelmünket. A problémával az emberek legalább harmada megküzd élete során, az 50 éven felüliek körében viszont már minden második személyt érint ez a betegség. Ettől még viszont sajnos a tinédzserek körében is megjelenhet. Az alábbiakban ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat a Mom Junction összefoglalója alapján.

aranyér, tinédzserek, fiatalok
Óriási tévedés, hogy csak az időseket érinti ez a probléma. Fotó: Getty Images

Mitől lehet aranyere egy kamasznak?

A mai tinédzserek már szinte hozzá vannak nőve az okostelefonjukhoz. Reggel az az első dolog, amit megérintenek, és egy lépést sem tesznek nélküle – a legtöbben még a vécére is magukkal viszik. Ez azonban eltereli a figyelmüket a vécélátogatás valódi céljáról, a székletürítés így a normálisnál sokkal tovább fog tartani, és gyakran még dolguk végeztével is tovább ücsörögnek a fiatalok. Ennél a korosztálynál talán ez a legfontosabb tényező, ami jelentősen megemeli a körükben az aranyér kialakulásának kockázatát.

A további legjellemzőbb rizikófaktorok megegyeznek a többi korosztályéval. Ide sorolhatóak az alábbiak:

  • genetika (családi előfordulás),
  • kevés folyadék fogyasztása,
  • rostszegény étrend,
  • elhízás,
  • krónikus székrekedés,
  • bizonyos gyógyszerek szedése,
  • krónikus hasmenés.

Milyen tünetek figyelmeztethetnek a bajra?

Jó eséllyel aranyérrel állunk szemben, ha tinédzser gyermekünk az alábbiakra panaszkodik:

  • a végbélnyílás viszketése,
  • fájdalom a végbélnyílás környékén (amely gyakran hosszú ülést követően lép fel),
  • vércsíkok a vécépapíron vagy székleten,
  • székelési nehézség.

Ha a fenti tünetek legalább két hete fennállnak, érdemes orvoshoz fordulni. A szakember a pácienst kikérdezését követően több vizsgálatot is elrendelhet. A korai felismerés nagyon fontos, a kezdeti stádiumokban ugyanis még könnyen és szövődmények nélkül kezelhető a probléma életmódváltással és helyi hatású szerekkel – súlyos esetben viszont már gyakran csak a műtét segíthet.

Ha tinédzser gyerekünk nem osztja meg velünk a problémáját, akkor nehezebb dolgunk van, azonban van néhány jel, amely alapján gyanút foghatunk. Ilyen például az, ha hosszú időt tölt a vécén, utána pedig feszült, szorongó viselkedést tanúsít.

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

Mivel a tinédzserek körében a leggyakrabban a krónikus székrekedés, illetve a hibás vécéhasználati szokások vezetnek aranyérhez, az alábbiak a legjobb módszerek arra, hogy megelőzzük a bajt:

  • Ösztönözzük gyermekünket – és biztosítsunk is lehetőséget – a rostban gazdag táplálkozásra. Részesítsük előnyben a teljes kiőrlésű gabonákat, amelyek segíthetnek a széklet lazításában, amely ezáltal könnyebben ürülhet. Így csökkent a vérzés, a fájdalom és a viszketés kezelésére viszont általában önmagában nem elég ez a módszer.
  • Éljen az egész család aktívabb életmódot! Ha jó példát mutatunk, úgy a tinédzserek is könnyebben rávehetőek majd a rendszeres testmozgásra.
  • Korlátozzuk gyermekünk telefonhasználatát: legyen a vécé kütyümentes övezet!
  • Ügyeljünk arra, hogy kamaszunk elég folyadékot fogyasszon, naponta legalább 1,5 litert. Kerüljön a tányérra több lédús gyümölcs és zöldség, például dinnye, eper, grapefruit, saláta, uborka, cukkini, sárgarépa, paradicsom, karfiol és szárzeller.
  • Váltsuk le azokat a gyógyszereket, amelyek székrekedést vagy hasmenést okozhatnak mellékhatásként.

Az aranyér egy igen kellemetlen, sokszor fájdalmas probléma, amely a tinédzsereknél könnyen szociális szorongás kialakulásához vezet. Ugyanis nem merik kortársaikkal megosztani kellemetlen panaszaikat, székelési nehézségeik miatt pedig akár a társasági életet is hanyagolhatják. Emiatt különösen fontos, hogy már gyerekkorban megszokják a mindennapi székletürítést, valamint azt, hogy ne ücsörögjenek hosszabb ideig a vécén, mint amennyit feltétlenül szükséges. Tanítsuk meg nekik azt is, hogy ne tartogassák a székletüket, ha már érzik az ingert. Ezeket betartva jelentősen csökkenthetjük az aranyér későbbi kialakulásának esélyét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.