Folyadékfogyasztás: télen kevésbé figyelünk rá oda, pedig 6 okból is fontos lenne

Nyáron, a meleg és a fokozottabb izzadás miatt gyakrabban eszünkbe jut, hogy innunk kell. Télen azonban hajlamosabbak vagyunk megfeledkezni a folyadékbevitelről – pedig az ilyenkor is nagyon fontos.

„Evidens, hogy télen valamivel kevesebb folyadékot veszünk magunkhoz, mint a melegebb évszakokban, amikor bőrön át való fokozottabb párologtatással és izzadással megnő a szervezetünk alapvető vízigénye. De az általános javasolt napi 1,5-2 liter folyadék beviteléről a leghidegebb évszakban sem feledkezhetünk meg” – írta egy korábbi cikkében a Merőkanál.hu.

idősebb nő vizet iszik
A hidegebb napokon hajlamosak vagyunk megfeledkezni a folyadékbevitel fontosságáról, és ez nagy baj. Fotó: Getty Images

Miért fontos télen is eleget inni?

Az elegendő folyadék bevitelével biztosítani tudjuk az egyik alapvető feltételt a szervezet optimális és egészséges működéséhez. Ha eleget iszunk, akkor:

  • nem csökken a koncentrációs képességünk,
  • kevésbé érezzük magunkat fáradtnak,
  • ritkábban fájdul meg a fejünk,
  • hidratáltabb, élettel telibb lesz a bőrünk,
  • jobb lehet az emésztésünk,
  • ritkábban éhezünk meg (így az optimális testsúlyunkat is könnyebben elérhetjük, illetve megőrizhetjük).

A cikkben arra is felhívták a figyelmet, hogy az alapvető folyadékigény kielégítése mellett az izzadással elvesztett víz pótlásáról is gondoskodnunk kell. Ugyanis nem csak nyáron izzadhatunk meg: néhány intenzív, téli mozgásforma – úgymint a síelés, a korcsolyázás, a szánkóhúzás – vagy a rendszeres futás még hideg időben is fokozott vízveszteséggel jár együtt.

Ez a legjobb választás folyadékpótláshoz

A dietetikusok azt javasolják, hogy a napi folyadékszükséglet zömét csapvízzel vagy ásványvízzel pótoljuk – a vizet azonban télen is bátran dobjuk fel egy kevés citromlével, esetleg uborkaszeletekkel. Emellett a cukormentes teákat is jó szívvel ajánlják, hozzátéve, hogy a gyógynövénytartalmú teákat viszont nem szabad rendszeresen és nagyobb mennyiségben fogyasztani.

„Sokan gondolják, hogy a kevésbé elérhető friss zöldségek, gyümölcsök miatt a vitaminigény kielégítésére télen több 100%-os gyümölcslevet kell fogyasztani, de a vonatkozó ajánlás az évnek ebben a szakaszában is érvényes: napi 1 pohárnál húzzuk meg a határt. A cukros üdítőket, szörpöket, gyümölcsnektárokat – ahogy egész évben – decemberben is érdemes kerülni, hiszen észrevétlenül, de jelentősen megnövelhetik a kalóriabevitelt. Hozzáadottcukor-tartalmuk növelheti az édességek iránti vágyat és összességében fokozhatja az étvágyat” – mutattak rá a szakértők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!