Az aranyérnek is lehetnek szövődményei

Aranyérbetegségnek a végbélnyílás körül, illetve záróizom feletti részen megtalálható, kórosan megnagyobbodott vénákat nevezzük. Bár a kórkép már önmagában is kellemetlen tüneteket okoz, ha elhanyagolják, számos, akár súlyossá váló szövődmény is kialakulhat.

Az egyik leggyakoribb aranyeres panasz a vérzés, ami először csak székelést követően, a vécépapíron hagy nyomot, de kezeletlenül már a fehérneműt is egyre sűrűbben megjelenhetnek a riasztó foltok. A sérült hámfelszín irritációjából adódó probléma általában nem okoz jelentős vérveszteséget, de ha tartósan fennáll, ez is ez előfordulhat. Komolyan kell venni, hiszen hosszútávon vérszegénységet és vashiányt is előidézhet.

Mi az aranyeres krízis? Bármilyen ártalmatlan problémának is tűnik a legtöbbek számára az aranyérbetegség, kezeletlenül komoly szövődményei lehetnek: az egyik ilyen az aranyeres krízis .

Aranyér előre esés, érelhalás és trombózis

Ha a végbélben található aranyeres csomók erőteljesen megnagyobbodnak, a záróizmon át előre is eshetnek, például székelés vagy köhögés során. Bár a kitágult vénák először még kézzel óvatosan visszahelyezhetőek, egy idő után, a fokozatos állapotromlás következtében már ez is kivitelezhetetlenné válik. Az előreesett aranyér nem csak kellemetlen, hanem így, a fokozott irritáció következtében jóval sérülékenyebb is: gyakran vérezhet, váladékozhat és kisebesedhet.

Amennyiben az aranyér teljesen kizáródik a végbélből, az állapotot - amelyet aranyeres krízisnek is neveznek - erőteljes fájdalom, valamint gyakran hőemelkedés vagy láz kísérheti. Ilyenkor, az esetek többségében azonnali sebészeti beavatkozásra van szükség. A kizáródott, romló, vagy teljesen akadályozott keringésű aranyérben trombózis vagy érelhalás is előfordulhat. Az újabb szövődményeket a vénákban lassabban áramló vér pangása idézi elő, amely során a vérlemezkék összetapadnak, és elzárják az ereket. A kialakuló trombózis rendkívül erős fájdalommal jár, és feltétlenül orvosi segítséget igényel.

ülő férfi a derekát fogja
Az aranyér súlyos szövődményeket is okozhat. Fotó: Getty Images

Fertőzés, fekély és végbéldaganat

Az aranyér nem csak végbélen kívül, hanem belül is fokozottan ki van téve a különböző fertőzéseknek. A vékony, sérülékeny nyálkahártya felületén könnyen elszaporodhatnak a - például székletben található - kórokozók, amelyek vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzéseket okozhatnak. A kezeletlen, krónikussá váló gyulladások mellett ráadásul akár a mélyebb bőrrétegeket is érintő fekélyek is kialakulhatnak. Fontos kiemelni, hogy amennyiben a végbélből friss, piros vér ürül, minden esetben érdemes felkeresni a kezelőorvost, ugyanis ezek a tünetek akár daganatos elváltozásra is utalhatnak.

A szövődmények elkerülhetőek

Ahhoz, hogy az esetenként súlyossá váló szövődményeket elkerülhetők legyenek, érdemes már az első aranyeres panaszokat kezelni. A természetes gyulladáscsökkentő hatású, és enyhülést hozó kamilla, varázsmogyoró levél, illetve körömvirág kényelmesen, és biztonságos alkalmazhatóak kivonatok, kenőcsök vagy kúpok formájában. Szintén ajánlottak a szukralfát tartalmú készítmények, amelyek a felülethez tapadva képesek mechanikai védelmet biztosítani a bőr és nyálkahártya számára.

A fájdalmas szövődmények elkerülése érdekében alkalmazhatóak olyan speciális végbélkúpok, illetve kenőcsök is, amelyek elölt E. coli baktérium kultúra szuszpenziót tartalmaznak. Ezek a készítmények képesek olyan immunválaszt kiváltani a szervezetből, amelyek fokozzák a szövetek természetes védekezőképességét, valamint a sebgyógyulást. Emellett az érvfalak erősítését belsőleg, szájon át szedhető tablettákkal is támogathatjuk. A növényi eredetű bioflavonoidok családjába tartozó, diozmin tartalmú gyógyszerek rugalmassá teszik az érfalakat, megkönnyítik a vér áramlását, valamint csökkentik a gyulladást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb csapadék továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő - az eső, zápor mellett este, késő este az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben néhol nem kizárt havas eső, hóesés. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!