Meglepő, miért jó a kisállat gyerekek mellé

Ritkábban fordul elő élelmiszer-allergia azoknál a kisgyerekeknél, akik családjában kutya vagy macska is él – derült ki egy japán kutatásból.

A fejlett országok körében átlagosan a gyerekek több mint tizedénél diagnosztizálnak ételallergiát az orvosok, a panaszok előfordulási gyakorisága pedig emelkedő tendenciát mutat. Korábbi kutatások is felvetették már, hogy kapcsolat állhat fenn az allergiák kialakulásának csökkent kockázata és aközött, hogy a gyerekek akár már magzati korban, akár kisgyermekként rendszeresen érintkeznek kutyákkal vagy haszonállatokkal. Ezúttal japán kutatók Hiszao Okabe, a Japán Környezet és Gyermekek Tanulmány (JECS) fukusimai regionális központja szakembere vezetésével több mint 65 ezer újszülöttet vizsgáltak az ázsiai szigetországban. Eredményeik szerint azoknál a gyerekeknél, akik macskákkal vagy szobakutyákkal éltek egy háztartásban édesanyjuk hasában fejlődve, majd csecsemőként, ritkábban alakultak ételallergiák – olvasható a PLOS ONE tudományos folyóirat portálunkhoz eljuttatott közleményében.

kutya, csecsemő, kisbaba
Az állatok közelsége ellenállóbbá teheti a kisgyerekeket az allergiás megbetegedésekkel szemben. Fotó: Getty Images

Okabe és munkatársai egészen pontosan 66 215 gyermek adataival dolgozhattak. A kicsik 22 százaléka már magzatként érintkezésbe került házi kedvencekkel, legtöbbször szobakutyákkal és macskákkal. Esetükben számottevően kevesebb allergiás megbetegedést regisztráltak későbbi életkorban, míg azoknál a gyermekeknél, akik családja kültéren tartott kutyát, nem lehetett hasonló összefüggést kimutatni. A szobakutyák mellett cseperedő gyerekek körében főként a tojás-, tejfehérje- és mogyoróallergia bizonyult jelentősen ritkábbnak, míg a macskás háztartásokban élőknél ugyancsak a tojás- mellett a búza- és szójaallergia számított az átlagosnál kevésbé elterjedt problémának. Érdekesség viszont, hogy azok a gyerekek, akik otthonában hörcsögök is laktak, a többieknél sokkal nagyobb arányban küzdöttek mogyoróallergiával.

A PLOS ONE által közölt tanulmány szerzői mindazonáltal elismerik, hogy kutatásuknak akadnak korlátai. Egyfelől a felmérés adatai részben önbevalláson alapultak, így tehát pontosságuk a résztvevők elmondásától is függtek. Másfelől a vizsgálat nem tudott ok-okozati összefüggést feltárni a hobbiállattartás és az ételallergiák előfordulása között. Ezzel együtt a kutatócsoport úgy tartja, hogy eredményeik alapként szolgálhatnak jövőbeli kutatások számára, amelyek célja a gyermekkori ételallergiák hátterében meghúzódó folyamatok feltárása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.