Ajakherpesz: ezért kezeljük azonnal!

Az ajakherpesz a herpeszvírus által okozott sebes bőrelváltozás, mely a leggyakrabban az ajkakon jelentkezik.

Mivel továbbterjedhet rajtunk, sőt a környezetünkben élőknek is könnyen átadhatjuk, fontos, hogy mielőbb kezeljük!

Az ajakherpeszt a Herpes simplex I. elnevezésű ("labiális típus") vírus okozza. Nagyon gyakori fertőzés: tíz felnőtt közül hét megtapasztalta már a kellemetlen tüneteket élete során. Ráadásul ha megkaptuk, életünk végéig hordozni fogjuk a vírusát.

ajakherpesz

Mit tudhatunk róla, és miért fontos a kezelése?

Bőrkontaktussal és testnedveken keresztül gyorsan terjed, akár a közös törölközőhasználattal is továbbadható. Kezünk közvetítésével az ajkunkról más testrészeinkre is továbbíthatjuk a vírust, ezért nem javasolt piszkálni az érintett területet, és érdemes a megszokottnál többször is kezet mosni. Amíg az ajkakon látható, addig végig tovább tud fertőzni, tehát a hegesedés, pörkösödés állapotában is - igaz, ekkor már kisebb eséllyel. Sőt még akkor is tovább lehet adni a herpeszvírust, ha az éppen lappangó fázisban van, nem kell, hogy látható tünetei legyenek. Emiatt nem csak a saját, de a környezetünkben élők érdeke is az, hogy mielőbb kezeljük!

Ugyan az ajakherpesz egy idő után magától is "elmúlik" (legalábbis a tünetei, hiszen a vírus bennünk marad), ám ha kezeljük, lerövidíthetjük a gyógyulási időt, és a továbbfertőződést, illetve a bőr hegesedését is megakadályozhatjuk. A közhiedelemmel ellentétben nem segítenek az olyan savas folyadékok, mint az ecet vagy a citromlé. Ezekkel éppen ellentétes hatást érhetünk el, hiszen kimarják a bőrt, és segítenek a vírusnak a továbbterjedésben. Ugyanígy nem hatásos az alkohol vagy a körömlakklemosó sem, amelyek csak szárítják a bőrt, és fájdalmasabbá teszik a herpesz gyógyulását.

A patikák polcain többféle készítményt is találhatunk, amelyek felgyorsítják a gyógyulási folyamatokat, és hűsítik az érintett bőrfelületet.

Érdemes erősíteni az immunrendszerünket is, amely segíti a szervezetet felülkerekedni a víruson. Különösen makacs, nehezen múló, lassan gyógyuló, illetve nagyon gyakran visszatérő herpesznél mindenképpen kérjük orvosunk tanácsát, mert ebben az esetben a gyógyszeres kezelés is a segítségünkre lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!