Gyulladáscsökkentés
Így enyhíthető a gerincsérv okozta fájdalom
Újabb tudományos bizonyítékok szólnak amellett, hogy gerincsérvnél, derékfájdalomnál a gyulladás kulcsszerepet játszik. A Virginiai Egyetem kutatói speciális képi technológiával mutatták ki, ahogy akut gerincsérvnél a gyulladásos fehérvérsejtek megszállják, mintegy átitatják a sérv területét.
Csípős paprikával a krónikus betegségek ellen?
A Cayenne-bors kedvező egészségügyi hatásairól már sokat olvashattunk, azonban ez a fűszer (illetve azok, melyek szintén kapszaicint tartalmaznak) bizonyos krónikus problémák, sőt egyes daganatos betegségek kialakulásának rizikóját is csökkenthetik.
Gyógyszerkereső
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.