
Gyógyászati Segédeszközök





Még a tetőszigetelés is gyógyászati segédeszközökből épült
Mintegy ötmilliárd forinttal csökkent a gyógyászati segédeszközök után lehívott támogatások összege, amióta tavaly novemberben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nagyszabású nyomozásba kezdett a csalások felderítése érdekében.


Újabb két szegedi orvos kezére került bilincs
A hétvégén újabb két orvost vettek őrizetbe Szegeden, akiket költségvetési csalással gyanúsítanak. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amely jogosulatlanul vett fel gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) szerdán.



Nagy a baj a gyógyászati segédeszközöknél
Komoly problémára hívta fel a figyelmet a legnagyobb orvosi eszközöket forgalmazó szervezet. Az Orvostechnikai Szövetség szerint nagy gondot okozhat a gyógyászati segédeszközök drágulása és hiánya egyebek mellett az inkontinenciával küzdőknek, a sztómásoknak és a mozgássérülteknek is.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Dél, délnyugat felől egyre jobban szakadozik a felhőzet, de erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Utóbbiakat akár intenzív csapadékhullás is kísérheti. A délies szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami sokaknál válthat ki kellemetlen panaszokat.