Sugárvédelmi vizsgálat folyik a kórházakban

Miután egy blogon panaszkodtak a traumatológusok, hogy az elavult ólomköpenyek miatt veszélynek vannak kitéve, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ átfogó sugárvédelmi vizsgálatot tart a gyógyító intézményekben.

A sugárvédelmi szabályzatok és felszerelések állapotának soron kívüli felülvizsgálatát rendelte el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a kórházakban - értesült a MedicalOnline . Az intézkedés hátterében az áll, hogy a napokban egy blogon tették közzé, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház Baleseti Központjában dolgozó traumatológusok szerint áteresztik a röntgensugarakat azok a ólommellények, amelyeket a műtétek alatt készülő röntgenfelvételek elkészítésekor használnak.

Az orvosok úgy vélik, folyamatos sugárveszélynek vannak kitéve, ennek ellenére nekik kellett megvásárolni a megfelelő minőségű, 60-80 ezer forintba kerülő ólomköpenyt. Ugyanakkor se sugárzásmérőt, más néven dozimétert nem kapnak, se veszélyességi pótlékot vagy munkaidő-kedvezményt, ami pedig járna. Emiatt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) már a héten ellenőrzést tart a gyógyító intézményben - ezt a Népszava tudta meg.

Sugárvédelmi vizsgálat zajlik a kórházakban
Sugárvédelmi vizsgálat zajlik a kórházakban. Fotó: 123rf

"A" és "B" kategória

A jelenlegi munkavédelmi szabályozás a sugárzás mértéke alapján "A" és "B" kategóriákba sorolja a munkahelyeket. Munkaidő-kedvezmény és a veszélyes munkakör miatt megállapított többletpénz csak az "A" kategóriájú munkahelyeken dolgozóknak jár. A felszerelésekre vonatkozó előírások pedig nagyjából megegyeznek. Kivételt képez a sugárzásmérők, azaz az úgynevezett doziméterek viselése, ami az "A" kategóriás röntgenosztályokon, intervenciós radiológiai vagy izotópterápiás laboratóriumokban kötelező.

Az átlagos traumatológiai osztályok a "B" kategóriába tartoznak. A traumatológusok által a műtétek során használt, úgynevezett C-íves sebészeti képerősítővel történő átvilágítások még egy politraumatizált beteg esetében is mindössze néhány percig tartanak, erre az időre kell védelmet nyújtania az ólomkötényeknek a személyzet számára.

Nemrég több sürgősségi osztály is lemondta az ügyeletet. A részletekről korábbi cikkünkben olvashat.

Az egészségügyi szolgáltatók sugárvédelmi ellenőrzése egyébként korábban a kormányhivatalok népegészségügyi főosztályainak (ÁNTSZ) hatáskörébe tartozott, 2016 óta azonban az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) feladata. A hivatal 2017-ben a Péterfyt is ellenőrizte, és mindent rendben talált.

"Minden köpeny alkalmas a sugárvédelemre"

Azóta a Baleseti Központ sugárzásvédelmi szabályzata lejárt - ezt Hullán Szabolcs, az OAH főigazgató helyettese nyilatkozta az RTL Híradójának . Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt mondta a legutóbbi kormányinfón, hogy a kórház már megkezdte a hiányzó szabályzat megújítását, és újabb védőfelszereléseket, köztük pajzsmirigyvédőt és ólomkesztyűket is beszerzett. A politikus szerint egyébként a központban 50 darab köpeny áll a dolgozók rendelkezésére, ezek közül a 21 legrégebbi is alkalmas a sugárvédelemre.

A medicalonline cikkében reményét fejezi ki, hogy a megnövekedett figyelem, valamint az ÁEEK átfogó vizsgálata rámutat arra, hogy a kórházak sugárvédelmi eszközei általában véve elöregedettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!