Sebbenzint a patikából, gyógyszert a benzinkútról

A patikákban mióta "világ a világ" lehet sebbenzint kapni, de gyógyszert a benzinkutaknál csak néhány hete. A MOL a töltőállomás-hálózatok közül elsőként kezdte meg az OGYI által engedélyezett, nem vényköteles gyógyszerek értékesítését.

Feltankolhatunk gyógyszerből a kutaknál

A törvény adta lehetőséget kihasználva, hónapokon át tartó előkészületek után az engedélyezett 289 medicinából mintegy 50 termék árusítása indult el a MOL öt töltőállomásán: Budapesten a Hűvösvölgyi úton, a Prielle Kornélia úton, a Dózsa György úton, az Árpád Fejedelem útján, illetve Veszprémben, a Budapesti úton. A társaság további kútjainál is tervezi a gyógyszerárusítás bevezetését, a tapasztalatok függvényében fog dönteni az egyes helyszínekről és az időpontokról. "A MOL célja, hogy a vevők minél szélesebb körű kiszolgálását biztosítsa. Minden olyan üzleti lehetőséget megragadunk, amely ezt a célt szolgálja. Piacvezetőként büszkék vagyunk arra, hogy a MOL elsőként vezette be a nem vényköteles gyógyszerek patikán kívüli értékesítését."- mondta el Geszti László, a MOL-csoport Lakossági Szolgáltatások Divízió ügyvezető igazgatója.

Szezonalitáshoz igazodnak majd

A MOL jelenleg a legkeresettebb termékek árusítását kezdte el, többek között fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, megfázás elleni szerek, vitaminok vásárolhatóak a MOL-töltőállomásokon. Elképzeléseik között szerepel, hogy az engedélyezett szerek termékszortimentje a szezonalitástól és természetesen a vevői igényektől függően változhat. Nyáron talán már a szúnyogcsípés elleni készítmények és a napégés elleni szerek is kaphatók lesznek a kutaknál. Hogy pontosan milyen készítményeket lehet majd kapni a MOL-töltőállomásokon, azt folyamatos monitorozással dönti majd el a társaság.

Gyógyszer a kutakról csak szigorú szabályok mellett

A vásárlóik bizonyos egészségügyi problémáik esetén a nap 24 órájában elérhetik a legszükségesebb készítményeket (fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, stb.) és nem kell akár éjjel az ügyeletes patika kiderítésével foglalkozniuk. A gyógyszereket a törvényi előírások legszigorúbb betartása mellett forgalmazza a társaság. Zárt, csak az eladó által nyitható szekrényekből történik a kiszolgálás. A MOL felvette a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, hogy el tudja indítani a patikán kívüli értékesítést. A törvények legszigorúbb betartása mellett teszi mindezt. A MOL a Dr.Info információs rendszert használja, mind internetes, mind telefonos módon. A töltőállomásokon érintőképernyős terminál és mobiltelefon áll a vevők rendelkezésére.

Patikai árakon

A MOL a gyógyszer termékeket piaci áron forgalmazza, azokat semmilyen járulékos költség nem terheli. Az MOL töltőállomások forgalmának csekély részét teszik ki a gyógyszer készítmények eladásból származó bevételek, de az már három hét tapasztalat után is jól látható, hogy igény van erre a szolgáltatásra, és a benzinkutakon megfordulók igenis keresik ezt a szolgáltatáscsomagot. A MOL mindig is szeretne minél szélesebb spektrumú szolgáltatást nyújtani ügyfelei számára, és mindezt magas színvonalon, hiszen minőség mindig megtérül, mert ügyfeleket vonz. A MOL-tól nem el távol töltőállomásain más típusú terméke értékesítése sem. Ilyen például az újságos stand vagy a mobiltelefon feltöltőkártyák árusítása, de ide sorolható még a látványpékség üzemeltetése is. A vénynélküli gyógyszerek értékesítésével a szolgáltatási paletta egy újabb színnel bővült.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!