Nagy változás történt a Honvédkórházban

Január elsejétől a Honvédkórház ellátási feladatainak döntő része átkerül egy új egészségügyi szolgáltatóhoz, az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházhoz – jelentette be szombaton a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Az újonnan létrejövő szervezet tevékenységét a belügyminiszter mint a kormány egészségügyért felelős tagja irányítja majd. A HM tájékoztatása szerint a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő személyi állomány és a kapcsolódó infrastruktúra is átkerül az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházhoz, így a változás nem okoz fennakadást a gyógyító tevékenység folyamatosságában. Az új intézmény január 1-től átvette a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ korábbi területi ellátási kötelezettségét, illetve továbbra is ellátja a honvédelmi rendszerhez kötődő igényjogosultakat.

orvos, sztetoszkóp
Január elseje óta már nem a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik a Honvédkórház. Fotó: Getty Images

A Honvédkórház eddig a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ részeként működött, amely a Magyar Honvédség szervezete. A központ az átalakítások után is fennmarad a HM tájékoztatása szerint. Mint írták, a Magyar Honvédség a jövőben is támogatja a civil egészségügyi ellátást, így az egészségügyi munkakörű katonák a továbbiakban is segítik az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház feladatainak ellátását.

„Annak érdekében, hogy a védelemegészségügy jelenleg is meglévő magas szakmai színvonalának további fejlesztése is biztosított legyen, a honvédelmi miniszter 2022 decemberében döntött az egészségügyi munkakörű katonák és honvédelmi alkalmazottak által betöltött beosztások és munkakörök meghatározásáról, amelyek szükségesek a Magyar Honvédség egészségügyi feladatai zavartalan ellátásához” – olvasható a minisztérium közleményében.

A bejelentés napján még arról írt a Népszava, hogy egyelőre a Honvédkórház dolgozói számára sem tisztázott, hogyan zajlik majd le pontosan az intézmény kettéválasztása. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapnak elmondta, hogy a legnagyobb bizonytalanságot a jogviszonyváltás kelti a civil munkavállalók körében. „Ők eddig honvédségi alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, az intézmény átalakításával pedig szolgálati jogviszonyba kerülnek. De arról nem tudni, hogy az eddig szerzett jogaikat és járandóságaikat így is megtudják-e tartani. Egyelőre csak annyi ismert, hogy január 15-ig megkapják az érintettek az új munkaszerződésüket és öt napjuk lesz arra, hogy azt aláírják. Aki ezt megtagadja, annak másnaptól megszűnik a munkaviszonya” – foglalta össze a szakszervezeti vezető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!