Sokkoló jövőkép: 4 milliárd embert fog érinteni ez a probléma

Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – figyelmeztetett friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (WOF).

Ha nem változtatunk sürgősen az életmódunkon, 12 éven belül eljuthatunk odáig, hogy a világ minden második embere súlyproblémákkal küzd majd. A várakozások szerint a gyerekek és a kamaszok, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között különösen meredeken emelkedik majd az elhízottak aránya.

Megduplázódik az elhízott gyerekek száma

A jelentés megállapította, hogy 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút, azaz 208 millió fiút és 175 millió lányt érinthet majd. A megelőzéshez az elhízás társadalmi, környezeti és biológiai tényezőit kell középpontba állítani a kutatók szerint.

elhízás

Már így is épp elég nagy a baj

A jelentés a testtömeg és a testmagasság négyzetének hányadosaként meghatározott testtömegindexet (BMI) vette alapul értékeléséhez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 25-nél nagyobb BMI-vel rendelkezők a túlsúlyos, míg a 30 feletti BMI-vel rendelkezők az elhízott kategóriába esnek. 2020-ban a Föld lakosságának 38 százaléka, azaz 2,6 milliárd ember esett ezekbe a kategóriába.

A világszövetség szerint leginkább az alacsony, valamint a közepes jövedelmű ázsiai és afrikai országokban jelent majd problémát az elhízás a következő években.

A túlsúlyossággal összefüggő betegségek jelentős többletterhet róhatnak a társadalomra: 2035-ig évente több mint 4 billió dollárt, vagyis a globális GDP három százalékát kényszerülhetnek erre fordítani az érintett országok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!