Évekig rejtegette anyja holttestét, hogy az ő nyugdíjából élhessen

Hat éven keresztül élt együtt édesanyja holttestével egy férfi. Azért tett így, hogy felvehesse az elhunyt nő nyugdíját. A rendőrség végül leleplezte a csalást. A férfi több mint 66 millió forintnak megfelelő összeghez jutott jogosulatlanul.

Durva nyugdíjcsalást leplezett le a rendőrség Olaszországban. Mint kiderült, egy férfi 6 éven keresztül az édesanyja holttestével élt egy fedél alatt. Így akarta ugyanis eltitkolni, hogy anyja meghalt, hogy éveken át felvehesse helyette a nyugdíját – számolt be róla a Daily Star cikke.

rendőr
Évekig rejtegette anyja holttestét egy férfi Olaszországban, hogy az ő nyugdíjából élhessen. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Gyanús lett, hogy nem tudják elérni a nőt

A férfi azt hazudta a szomszédoknak, hogy az anyja, Helga visszaköltözött szülőhazájába, Németországba. A valóság viszont az volt, hogy a nő már 6 éve meghalt, fia pedig a lakásban rejtegette a holttestét. Végül azért fogott gyanút a rendőrség, mert nem tudott kapcsolatba lépni a nővel, a nyugdíjas azonban évek óta egyáltalán nem használta az egészségbiztosítási kártyáját, még a koronavírus-járvány idején sem.

A rendőrség végül a tűzoltóság segítségével betört a lakásba és megtalálták Helga holttestét. A rajtaütés idején a nő fia pont nem tartózkodott otthon, amikor viszont rájött, hogy lebukott, feladta magát a rendőrségen.

Elképesztő összeget vett fel jogtalanul

Mint kiderült, a férfi a megdöbbentő húzásával évente 30 ezer, összesen a hat év alatt pedig mintegy 180 ezer eurónyi nyugdíjat vett fel jogtalanul. Ez átszámolva több mint 66,5 millió forintnak felel meg.

A rendőrségi nyomozás továbbra is folyik. Próbálják kideríteni, hogy a férfinak vajon volt-e köze az anyja halálához. Az ügyészség már el is rendelte a holttest felboncolását annak megállapítására, hogy a nő pontosan mikor és milyen okból hunyt el.

„Nekem a halott egy munkadarab. Nem nézhetek rá úgy, mint egy emberre” – tabuk nélkül mesélt a boncmester.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Az éjszaka képződött köd a nap első felében fokozatosan zsugorodik, feloszlik. Északon változó mennyiségű felhőzetre számíthatunk, ugyanakkor a déli tájak fölé vastagabb felhőzet érkezik, utóbbi részeken erősen felhős vagy borult is lehet az ég. Észak, északnyugat felé haladva várható több napsütés. Délután főleg északon, illetve a Dunántúlon fordulhat elő elszórtan eső, zápor; zivatar sem kizárt. Estefelé pedig délen kezdődhet tartósabb csapadék. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő. Napközben egy hidegfronti hatás dominál majd, ami miatt sokaknál jelentkezetnek kellemetlen panaszok, elsősorban a keleti országrészben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra