„Világgá ment” – két nap után találtak meg egy idős nőt Budakeszin

A rendőrség megfeszített keresőmunka eredményeként talált meg egy eltűnés miatt keresett idős asszonyt.

Az orvosi kezelés alatt álló nő múlt kedden délelőtt indult el Budaörsről a lányához Budapestre. Oda azonban nem érkezett meg, illetve előzőleg azt is kijelentette, hogy „világgá megy”, ezért egy rokona végül értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások azonnal elkezdték az idős asszony keresését – derül ki a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

eltűnt idős nő, Budakeszi, rendőrség, mentőszolgálat
Az idős nőre Budakeszin külterületén találtak rá az egyenruhások. Fotó: police.hu

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai a nő telefonján keresztül be tudták mérni a tartózkodási helyét, így is több négyzetkilométernyi területet kellett azonban átvizsgálni. A kereséshez a Pest Vármegyei Speciális Kutató-Mentő Szolgálat segítségét kérték, és az eltűntet drónnal is igyekeztek mihamarabb megtalálni. Végül az eltűnése után több mint két nappal, csütörtök délután találták rá Budakeszi külterületén. Az asszony kimerülten ugyan, de épségben került elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!