Kálium injekcióval ölt a pécsi ápoló

Emberöléssel vádolnak egy pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy koronavírusos betegbe – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly decemberben egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, amikor a Covid-osztályon magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős betegnek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt. A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez.

Élete végéig börtönben ülhet

Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad. Az ápoló – kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi –, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot.

Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített injekciók hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint azokat a betegbe fecskendezi. A beteg néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt.

Az ápolót idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ezért a bűncselekményért 10-20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!