Sétálás közben hirtelen összeesett a 20 év körüli nő

Életet mentettek a röszkei határátkelőnél a napokban. Mutatjuk az eset részleteit.

„A röszkei határátkelőnél esett össze minden előzmény nélkül, séta közben egy 20 év körüli szívbeteg nő péntek délután” – tudatta Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a rosszullét idejében szerencsére több egészségügyi dolgozó és rendőr is a határátkelőnél tartózkodott, így időben a beteg segítségére tudtak sietni.

rohamkocsi mentőautó
Életet mentettek a röszkei határátkelőnél a napokban. Fotó (illusztráció): mentok.hu

Leállt a légzése

Az ájult nőhöz azonnal mentőt hívtak, majd meg is vizsgálták őt. Így derült ki, hogy akkor már nem lélegzett. A mentésirányító több mentőegységet, köztük egy mentőorvosi kocsit is riasztott a helyszínre, miközben instruálta a bejelentőket. Egyiküket a közeli benzinkútra irányította, hogy az ott kihelyezett félautomata defibrillátort használni tudják.

Helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, amely a szemtanúk helytállásának és bajtársaink példaértékű csapatmunkájának köszönhetően rövid időn belül sikerre vezetett. A beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – közölték.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +22 °C
Minimum: +7 °C

A tovább szakadozó felhőzet mellett gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak. Eleinte inkább csak északkeleten fordulhat elő kis eséllyel egy-egy zápor, majd a délután második felétől, késő délutántól a délnyugati tájakon egyre több zápor, zivatar pattanhat ki. Főként a középső országrészben ismét megélénkül az északnyugati szél, amely a nap folyamán egyre többfelé déliesre fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul, de északkeleten néhol ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Ma a nyugati országrészben érezhető fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra