Koleszterincsökkentés: néhány egyszerű lépéssel is sokat tehetünk érte

A magas koleszterinszint komoly veszélyt jelent a szervezetre, megfelelő életmóddal és némi odafigyeléssel ugyanakkor elejét vehetjük a problémának.

A koleszterin kapcsán általában az egészségünkre leselkedő veszélyek juthatnak eszünkbe, ami nem alaptalan, nagyobb mennyiségben ugyanis súlyos betegségeket, sőt halált is okozhat. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a szervezetünk számára elengedhetetlen anyagról van szó, amely minden sejtünkben megtalálható, hiszen a sejthártyák fontos alkotórésze, sőt egyes hormonok és vitaminok képzésében is részt vesz.

Mégis fontos beszélni a veszélyeiről, hiszen Magyarországon is betegek ezrei szenvednek a magas koleszterinszinthez köthető megbetegedések egyikétől. A koleszterin veszélye, hogy az érfalak belső felszínére fokozatosan vastagodó réteget, úgynevezett plakkot képez. Az erek keresztmetszetének szűkítésével romlik a vérkeringés, a szövetek oxigénhiányos állapotba kerülnek, kisebb megterhelésre is elfáradnak az izmok, később pedig szöveti elhalások keletkezhetnek. A folyamat eredményeként olyan, potenciálisan életveszélyes állapotok alakulhatnak ki, mint például a trombózis vagy a szívonfarktus.

koleszterin, hamburger
Elég, ha csak egy kicsit változtatunk az étrendünkön a megfelelő koleszterinszintért. Fotó: Getty Images

Statisztikék alapján a felnőtt lakosság csaknem kétharmadának olyan magas a koleszterinszintje, ami már veszélyt jelenthet az egészségére. A megfelelő életmóddal és némi odafigyeléssel ugyanakkor mindenki tehetne annak érdekében, hogy ez ne így legyen. A Mayo Clinic cikke összegyűjtötte azokat a legfontosabb első lépéseket, amelyek a megfelelő koleszterinszint irányába terelnek.

Étkezzünk szívbarát módon

Elég, ha csak egy kicsit változtatunk az étrendünkön annak érdekében, hogy a koleszterinszintet normalizáljuk. Az alábbi változtatásokat a szívünk is meghálálja:

Csökkentsük a telített zsírok bevitelét

Nagy mennyiségű állati eredetű zsiradék bevitelével főként telített zsírsavakat juttatunk szervezetünkbe , hogyha azonban ezek bevitelét lecsökkentjük, az úgynevezett lipoprotein (LDL), vagyis a „rossz” koleszterin mértéke is csökken a szervezetünkben.

Csökkentsük a transzzsírok bevitelét

A transzzsírsavak olyan telítetlen zsírsavak, amelyek a folyékony növényi olajok hidrogénezéssel történő keményítésekor keletkeznek, és igazoltan hozzájárulnak a koleszterinszint növekedéséhez. Számtalan feldolgozott élelmiszerben megtalálható édességektől kezdve a mirelit pékáruig: javasolt ezek mértékét lecsökkenteni az étrendünkben.

Növeljük a rostbevitelt

Az oldható rostok csökkenthetik a koleszterin felszívódását a véráramba. Érdemes ezért olyan élelmiszereket fogyasztani, amelyek gazdagok bennük, törekedjünk a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend kialakítására.

Növeljük a fizikai aktivitást

Az aktív életmód testünk minden porcikájára jótékony hatással lehet, és a koleszterinszint helyreállítása miatt is fontos, hogy valamilyen mozgásformát a mindennapjaink részévé tegyünk. Keressünk egy olyan sportot, amelyet a mindennapjaink részévé tehetünk - érdemes heti öt nap legalább 30 perc intenzív testmozgást végeznünk a koleszterinszint enyhítéséért. Segíthet már az is, ha például lesétálunk 1-2 megállónyi távot a munkahelyünk felé menet, vagy ha tömegközlekedés helyett kerékpározunk.

Intsünk búcsút a káros szenvedélyeknek

A dohányzás abbahagyása javítja a HDL-koleszterin szintjét. A pozitív hatások már röviddel a leszokást követően érzékelhetőek:

  • Az utolsó elszívott cigaretta után 20 percen belül a vérnyomásod és a pulzusod helyreáll a cigaretta okozta kiugrásból;
  • A leszokást követő három hónapon belül vérkeringés és tüdőfunkciók is javulni kezdenek;
  • Egy évvel a cigaretta lerakását követően a szívbetegség kockázata fele akkora, mint egy dohányzóé.

Érdemes az alkoholfogyasztást is mértékletes keretek között tartani. A túl sok alkohol súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, beleértve a magas vérnyomást, a szívelégtelenséget és a stroke-ot. A legújabb kutatások szerint már nincs is egészséges mértékű alkoholfogyasztás, vagyisha lehet, érdemes teljesen száműzni a szeszesitalokat az életünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!