Rátámadt az ápolókra, egyiküket állon is rúgta az őrjöngő beteg

Ön- és közveszélyes viselkedése miatt le kellett szíjazni egy ittas férfit a sürgősségi osztályon, ő azonban ellenállt, az egyik ápolót pedig óriási erővel állkapcson rúgta. Vádat emeltek ellene.

„A siófoki Járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a sürgősségi osztályon őrjöngött” – számolt be róla az Infostart.

bilincs börtön letartóztatás
Akár börtönbe is kerülhet az ápolókra támadt agresszív beteg. Fotó (illusztráció): Getty Images

Ez lehet tudni az esetről

A húszas éveiben járó férfit még 2024 decemberében szállították be a Siófoki Kórház sürgősségi osztályára. Ittas volt, és vérző sérüléssel rendelkezett. Ellátását követően egy kórteremben helyezték volna el a férfit a kötelezően előírt további megfigyelés idejére, illetve a hozzátartozóinak megérkezéséig.

Amint a páciens megtudta, hogy nem hagyhatja el önállóan a kórházat, agresszívvá vált, és szidalmazni kezdte az egészségügyi dolgozókat. Ön- és közveszélyes viselkedése miatt a beteget a biztonsági őr, hat ápoló, a beteghordó és az ellátó orvos közösen megpróbálta egy ágyhoz szíjazni.

A férfi határozottan ellenállt, megfeszítette magát, majd a beteghordót a még szabadon lévő lábával nagy erővel megrúgta az állkapcsánál, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben” – írták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!