A szentszéki sajtóközpont hétfő esti közleménye szerint Ferenc pápa továbbra is láztalan, követi az előírt terápiát, klinikai állapota stabil. Az egyházfő kórházi tartózkodása alatt is áldozik, dolgozik és olvas. Köszönetét küldte továbbá mindazoknak, akik üzenetben fejezik ki neki közelségüket, elsősorban azoknak, akik hozzá hasonlóan kórházi kezelésre szorulnak.
A szentszék naponta egy vagy több közleményt bocsát ki a pápa egészségi állapotáról. A hétfő este kiadott néhány soros tájékoztatás a pontos információszolgáltatást szolgálta, miután Ferenc pápa kórházi tartózkodása aggodalmat keltett a hívők között és a sajtóban. Az Ansa hírügynökség közlése szerint Ferenc pápa a következő vasárnap, február 23-án sem lesz még a Vatikánban, nem vesz részt a diakónusoknak szentelt jubileumi ünnepen. A Vatikán hivatalosan csütörtökig mondta le a pápai programokat.
A katolikus egyházfő február 14. óta tartózkodik a római Gemelli-klinikán, ahová azok után került be, hogy már több mint egy hete küzdött hörghuruttal. A szentszék első hétfői közleménye szerint az utóbbi napokban és hétfőn végzett vizsgálatok megerősítették a légutak polimikrobiális fertőzését, ami a mostanáig követett terápia további módosítását igényelte. Az orvosok tájékoztatására épülő közlemény kiemelte, hogy az egyházfő esetében a klinikai kép összetett, ezért megfelelő kórházi kezelést igényel.
Borítókép: Getty Images