Így harcoljon a pollenekkel!

Bár az allergia tüneteinek kialakulását nem tudjuk megelőzni, sokat tehetünk a szezon közepén azért, hogy minél kevesebb pollennel érintkezzünk. Gyakoribb hajmosással, lakásunk tisztításával és egy kendővel is eredményesen harcolhatunk ellenük.

A magyar lakosság körülbelül 10 százaléka allergiás, a pollenallergia mintegy kétszázezer embert érint. A pollenekre érzékenyeknél gyakori az allergiás nátha, a szem, orr, esetenként a fül viszketése, de intő jel lehet a gyakori tüsszögés és az orrdugulás is. A szakértő ugyanakkor felhívja a figyelmet, ha mindezekhez a fizikai teljesítmény csökkenése is társul, már érdemes szakorvost felkeresni, mert ez kialakuló asztmára is utalhat.

Mit tegyünk?

Sajnos nincs olyan módszer, amellyel az esetleges tünetek kialakulását előre meg lehet akadályozni. Ha a tünetek enyhék, azaz a beteg érzi, hogy allergiás, de ez a napi aktivitásban nem zavarja, olyan praktikákkal segíthet magán, mint például a sókamra vagy a recept nélkül kapható antihisztaminok.

Ha tudjuk, hogy pollennel szennyezett környezetben élünk, érdemes betartani pár szabályt:

  • Csak hajnalban szellőztessünk, egyébként pedig tartsuk zárva az ajtókat!
  • A lakásba belépve már a bejáratnál vegyük le a cipőt!
  • Hazaérkezéskor tusoljunk le, mossunk hajat!
  • Porszívózzunk, pollenszezonban akár naponta!
  • Ágyneműnket heti rendszerességgel mossuk ki!
  • Az autóban pedig praktikus lehet pollenszűrőt alkalmazni, ám oda kell figyelni a rendszeres tisztítására, cseréjére!
  • Lehetőleg ne tartózkodjunk a szabad levegőn reggel és szeles időben! Esténként viszont bátran tehetünk egy-egy nagyobb sétát.
  • Ha szabadba megyünk, hordjunk szemüveget vagy napszemüveget, és legyen nálunk kendő, amellyel szükség esetén eltakarhatjuk szánkat!
  • Ha van háziállatunk, gyakrabban fürdessük le a pollenszezonban!

Emellett a gyümölcs- és zöldségfogyasztásra is oda kell figyelni, mivel a rokongyümölcsök sok esetben keresztallergiát okozhatnak. Így ki kell tapasztalni, melyek azok a gyümölcsök, amelyek fogyasztása esetleg ront az allergiás beteg állapotán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +12 °C

Főként az északnyugat-délkeleti sávban fátyol- és gomolyfelhős idő várható, arrafelé elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Másutt marad a napos idő. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, de zivatarok körül átmenetileg erős széllökések előfordulhatnak. Késő estére döntően 14 és 22 fok közé hűl le a levegő. A hét közepéig fronthatásra nem kell az előrejelzés szerint számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra