Ötéves kisfiú halt meg az ebolajárvány miatt

A járvánnyal sújtott Kongói Demokratikus Köztársasággal szomszédos Ugandában is megjelent az ebola. Egy ötéves fiú meghalt, és két családtagjánál is kimutatták a kórt.

A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével terjed, és súlyos vérzéssel jár. A halálozási arány 90 százalékos is lehet.

Meghalt egy ötéves kisfiú az ebolajárvány következtében, miután családjával Ugandába szökött Kongóból - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ugandai egészségügyi minisztérium. A család tucatnyi tagja mutatott tüneteket, de hatuknak sikerült Ugandába szökni, miközben arra vártak, hogy egy ebolás betegeket kezelő központba szállítsák őket. A hatóságok most azt próbálják kideríteni, hogy miként kelhettek át Ugandába a fertőzöttek. A kisgyerek családtagjait karanténba helyezték.

ebola, fertőző betegség, ebolajárvány, védőoltás, ebola elleni védőoltás
Egyre agresszívabbá válik az ebolajárvány. Fotó: 123rf

Már több mint ezren haltak meg

Az Észak-Kivu és Ituri tartományban tomboló ebolajárványba eddig 1390-en haltak bele és 2062 bizonyítottan ebolás esetről tudni. Ez az ország eddigi legpusztítóbb ebolajárványa. Ahogy korábban megírtuk , az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója már májusban felhívta a figyelmet arra, hogyha nem állítják meg a járványt, akkor az ebola továbbra is terjedni fog, jóval agresszívabbá válik, egyúttal még költségesebb lesz a leküzdése.

Az ebola megállítására irányuló törekvéseket azonban az egészségügyi intézmények ellen irányuló fegyveres támadások is hátráltatják. Márciusban például a WHO egyik járványügyi szakembere, Richard Valery Mouzoko is életét vesztette egy ilyen támadásban. "Nemcsak egy vírus ellen, hanem a bizonytalanság, az erőszak, a félretájékoztatás és a járvány átpolitizálása ellen is küzdünk" - fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató.

A nehézségek ellenére több mint 120 ezer embert sikerült beoltaniuk a betegség ellen. Az oltóanyagot az eddigi leghalálosabb, a Nyugat-Afrikában 2014 és 2015 között több mint 11 ezer emberéletet követelő ebolajárványt követően fejlesztették ki sürgősségi jelleggel. A vakcina eddig 97 százalékos hatékonyságot mutatott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!