Durvább az ebolajárvány, mint gondolták

Jelentősen alábecslik az ebolajárvány betegeinek és haláleseteinek számát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint.

A nemzetközi szervezet csütörtök éjjel adott ki közleményt, amely szerint a helyszínen dolgozó munkatársai bizonyítékokat látnak arra, hogy a megbetegedések és halálesetek hivatalosan bejelentett száma jóval elmarad a járvány valódi méreteitől.

Eközben Nigériában meghalt két ember, aki egy ásványi sós oldat fogyasztásával próbálta megelőzni, hogy megfertőződjön az ebolavírussal. Ishaq Khalid, a BBC tudósítója arról számolt be, hogy az országban sms-en terjedt egy pletyka, amely szerint a sós oldat megivásával, illetve az abban történő fürdéssel megállítható a vírus terjedése. Az egészségügyi miniszter ugyan badarságnak minősítette a szóbeszédet, ám ennek ellenére sokan kipróbálják a kúrát. Közülük többen kórházba kerültek a sós víz fogyasztása miatt.

Nem segít a sós oldat beinjekciózása

A közleményből nem derül ki, milyen bizonyítékról van szó, és az sem, hogy mekkora az eltérés a bejelentett és a tényleges esetek között. A hivatalosan megerősített adatok szerint szerdáig 1975-en betegedtek meg és közülük 1069-en haltak meg a februárban kitört ebolajárványban.

Ez a legsúlyosabb járvány az belső vérzés .

A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!