Csendes világjárványt okoznak a szuperbaktériumok

Az évszázad közepére évente tízmillió ember halálát okozhatják gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok, amelyekkel csak akkor tudjuk hatékonyan felvenni a küzdelmet, ha csökkentjük a gyógyszeripari és mezőgazdasági tevékenységekből fakadó környezetszennyezést – figyelmeztetett friss jelentésében az ENSZ.

Becslések szerint 2019-ben 1,27 millió haláleset volt közvetlenül a gyógyszerrezisztens fertőzéseknek tulajdonítható. „Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a környezet kulcsszerepet játszik az antibiotikumrezisztencia kialakulásában és terjedésében” – húzta alá jelentésében az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). Ez azt jelenti, hogy a mikroorganizmusok, például baktériumok, vírusok, paraziták vagy gombák ellenállóvá válnak a korábban hatékony gyógyszeres kezelésekkel szemben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is komoly fenyegetésként tekint az antibiotikumrezisztenciára, attól tartva, hogy a világ egy olyan korszak felé halad, amelyben a gyakori fertőzések újra halálos áldozatokat fognak szedni.

Petri-csészék, laboratórium, kutató, mikrobiológus
Világszerte egyre növekvő veszélyt jelent a gyógyszerrezisztens fertőzések terjedése. Fotó: Getty Images

Az antibiotikumokkal szembeni ellenálló képesség kialakulása természetes jelenség, de az efféle szerek túlzott használata jelentősen felgyorsította a folyamatot. A fertőtlenítőszerek, antiszeptikumok és antibiotikumok mindenütt megtalálhatók a fogkrémektől a samponokon át a tehéntejig és a szennyvízig. Amint az antibiotikumok megjelennek a környezetben, beszivárognak a táplálékláncba. Egyebek között halakban és szarvasmarhákban is kimutatták már ezeket.

Az ENSZ az éghajlatváltozás, a biológiai sokszínűség elvesztése, valamint a környezetszennyezés szerepére is rámutatott az antibiotikumrezisztencia kialakulásában. A gyógyszeripari és a mezőgazdasági tevékenységekből fakadó szennyezés miatt antibiotikumok jutnak a környezetbe, például a folyókba, amelyek sokszor ivóvizünk forrásai - magyarázta Jonathan Cox, a brit Aston Egyetem mikrobiológusa. Cox szerint "csendes világjárvány" zajlik a szemünk láttára.

Az ENSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a megelőzés jelentheti a megoldást, és több lehetőséget vázolt fel a problémás ágazatok számára. A világszervezet felszólította a gyógyszeripart, hogy a szabályozás szigorításával biztosítsa a hulladék és a szennyvíz megfelelő tárolását és tisztítását. A szakértők szerint a kórházaknak szennyvíztisztító rendszereket kellene telepíteniük azzal a kifejezett céllal, hogy kivonják a gyógyszerszármazékokat a szennyvízből. A mezőgazdaságban az elfogadott határértékek átgondolására és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére szólított fel az ENSZ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!