Pajzsmirigyrák: áttörés a kezelésben, magyar kutatóké az érdem

Magyar fejlesztésű terápia forradalmasíthatja a pajzsmirigyrákban szenvedő betegek kezelését. Az új módszer magán és állami ellátásban is elérhető a hazai betegek számára.

Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásainak diagnózisa. Az esetszám emelkedésének hátterében jelentős részben a diagnosztika fejlődése áll, amelynek köszönhetően már korai stádiumban felfedezhetőek és jól kezelhetőek ezek az elváltozások. A kezelésben jelentős áttörést hozhat az a Közép-Kelet-Európában egyedülálló magyar orvosi kutatás, amely teljesen új, kíméletesebb terápia előtt nyithat utat. Semmelweis Egyetem, valamint a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet munkatársai egy olyan, minimál-invazív kezelési módot fejlesztettek ki, amely vágás nélkül, úgynevezett hőkezelési technológiát (vagyis rádiófrekvenciás ablációt, röviden RFA-t) használva pusztítja el a daganatsejteket. Az új módszer nemcsak a betegek számára kínál kíméletesebb alternatívát, hanem hosszú távon a rákkezelés terén is jelentős áttörést jelenthet.

Állami finanszírozásban is elérhető a beavatkozás

"A hőkezelési technológiát, a rádiófrekvenciás ablációt (RFA) az elmúlt évek során a Premier Med alkalmazta először és egyedüliként Kelet-Közép-Európában a jóindulatú pajzsmirigy göböknél, és most már a rosszindulatú pajzsmirigydaganatok kezelésére is sikerrel használják. A módszer lényege, hogy ultrahangon nyomon követve egy vékony tűvel megszúrják a pajzsmirigy rákos daganatát, felmelegítik a szövetet, a keletkezett hő pedig elpusztítja a kóros sejteket anélkül, hogy a pajzsmirigy működését károsítanák. A beavatkozás után a betegeknek nem szükséges hormonpótló kezelés, jelentősen csökkennek a szövődmények és a felépülés is sokkal gyorsabb. Az egy centimétert meg nem haladó papilláris pajzsmirigyrákoknál vizsgáltuk a kezelés biztonságosságát. Ez a leggyakrabban előforduló elsődleges rosszindulatú pajzsmirigy daganat, ezért létfontosságú a gyors és biztonságos kezelés" – mondta el Dr. Deák Pál Ákos, a Semmelweis Egyetem és a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet intervenciós radiológus főorvosa a kutatás kapcsán meghirdetett sajtótájékoztatón. 

A beavatkozás állami finanszírozásban is elérhető a Semmelweis Egyetemen, nem szükséges NEAK-engedély sem, hiszen egyedi méltányossági kérelem nélkül is kezelhetjük a rosszindulatú daganatot – tette hozzá.

A tanulmány eredményeként hazánkban érhető el a régióban elsőként a vágás (nyitott műtét) nélküli technológia. Fotó: Premier Med
A tanulmány eredményeként hazánkban érhető el a régióban elsőként a vágás (nyitott műtét) nélküli technológia. Fotó: Premier Med

"A nyak egy igen érzékeny terület, itt húzódik a légcső, nyelőcső, a fő ütőér is itt fut végig. Minél többször végeznek ezen a területen sebészeti beavatkozásokat, annál nagyobb a veszélye a szövődmények kialakulására. Ezért is lehet fontos ez az új eljárás" - magyarázta Dr. habil. Reismann Péter, a Semmelweis Egyetem belgyógyász-és endokrinológus szakorvosa, egyetemi docense. A HáziPatika.com kérdésére az endokrinológus hangsúlyozta: a 70-es, 80-as években a pajzsmirigy rosszindulatú daganatai nem voltak a tíz leggyakoribb daganat között sem, ma pedig már a harmadik leggyakoribb rákos megbetegedésnek tartják Európa-szerte. Az elmúlt 30 évben a szakember szerint 3-4-szeresére emelkedett ennek a daganattípusnak a felismerése - és itt a felismerésen van nagy hangsúly. Hátterében ugyanis a diagnosztikai eljárások fejlődése is áll, az ultrahangos vizsgálatok nagyobb pontossággal azonosítják a rosszindulatú sejtcsoportokat. Emellett viszont bizonyos környezeti ártalmak - például a sugárzás mértéke - és a jódellátottság is hatással van a pajzsmirigybetegségek kialakulására. 

Nem befolyásolja a pajzsmirigy működését az új kezelés

Dr. Reismann Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a pajzsmirigyrák korai észlelése és kezelése jelentős egészségnyereséggel járhat. A göb rendkívül gyakori pajzsmirigy szerkezeti eltérés. A túlnyomó része jóindulatú, tünetet nem okozó forma. Ezektől kell elkülöníteni a rosszindulatú, potenciálisan helyi illetve távoli áttétet adó daganatokat. Erre kiváló diagnosztikai lehetőség a nyaki ultrahangvizsgálat, mely felvetheti a gyanút. A diagnózist a vékonytű-mintavétel adja meg, melynek során a göbből vett sejthalmazt szakértő pathológus értékeli ki. 

Az RFA kezelés egyik legnagyobb előnye az endokrinológus szerint az, hogy nem befolyásolja a pajzsmirigy működését. A pajzsmirigy az életműködést biztosító és fenntartó hormonokat termel, ezért az olyan eljárások, amelyek nem befolyásolják a pajzsmirigy működését előnyt élvezhetnek a klasszikus sebészeti beavatkozásokkal szemben ­- figyelmeztet a szakorvos. Eddig 29 páciensen végezték el a kezelést sikerrel. A daganatokat helyi érzéstelenítésben kezelték, és a beavatkozás után alapos utógondozás, kontrollvizsgálatok zajlottak. A kutatási eredmények alapján az RFA képes az 1 cm-nél kisebb daganatokat hatékonyan kezelni, és azok a kutatásban résztvevő páciensek esetében nem mutattak kiújulást. Az eredmények szerint a termoablációval kezelt daganatok a 12 hónapos kontroll után már nem is voltak láthatóak a képalkotó vizsgálatok során. Nem alakult ki semmilyen súlyos mellékhatás, mint például hangszálbénulás vagy vérzés. A kutatás során alkalmazott módszerek és az általuk elért eredmények alátámasztják, hogy a rádiófrekvenciás abláció egy hatékony és biztonságos alternatíva lehet a korai stádiumú pajzsmirigy rosszindulatú daganatainak kezelésében – hangsúlyozta.

Te jó helyen tárolod a gyümölcsöket? Teszteld!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Késő este általában 8, 13 fok várható. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra