Nem esztétikai kérdés

Bár a bőr gombás fertőzései közül a legismertebb és leggyakoribb a lábfejen kialakuló bőr- és körömgomba, de a test többi felülete sincs biztonságban e kórokozóktól. Bár a tünetek olykor csak szépséghibának tűnnek, de elhanyagolni nem tanácsos.

Kézen

A kéz gombás elváltozása jóval ritkább, mint a lábé. Ennek oka nyilván az, hogy a kézen kedvezőtlenebbek a feltételek a gombaspórák szaporodásához, nincs annyira elzárva, a nap is jobban éri stb. Mégis, kialakulhat a tenyéren is a kézszárazsággal, hámlással, viszketéssel, berepedezéssel együtt járó gombás fertőzés, amelyet főleg a talajban, komposzttelepeken tenyésző gombafajok okozhatnak, és elsősorban az ezekkel dolgozó embereknél alakul ki foglalkozási ártalomként. Azokat pedig, akiknek a munkája "vizes", vagyis gyakori kézmosással, tisztítószerekkel való érintkezéssel jár (takarítónők, mosodákban, konyhákban dolgozók például), vagy sokat kell gumikesztyűben dolgozniuk, érintheti a kézbőr felázás miatti gombásodása. Ez elsősorban az ujjak között jelenik meg, apró, viszkető hólyagocskák formájában. A körömágy gyulladását illetve a köröm szarulemezének fertőzöttségét is okozhatják a különféle bőrgombák.

Testszerte megjelenhet

A hónaljban, a mellek alatt, a combtőnél stb., vagyis a nagy hajlatokban, összefekvő, zárt bőrfelületeken gyakran jelenik meg a környezetre is ráterjedő, éles határú, nedvező, vérbőséggel járó, a szélén fehér hámgallérral övezett elváltozás. Ezeket a fertőzéseket meg kell különböztetni ezeket a bőséges izzadtság nyomán kialakult, bakteriális hajlati bőrgyulladástól.

Többnyire a ruhával nem fedett bőrfelületeken, például az alkaron, arcon, háton jelenhetnek meg szárazon hámló, kerek bőrpír-foltok.

Napfoltok?

Izzadásra hajlamos egyéneken deréktájt, mellen, vállon, általában a napsugárzásnak kitett bőrterületeken szoktak a leggyakrabban megjelenni az egy centiméternél is kisebb átmérőjű, barnás pöttyök, amelyek foltokká mosódhatnak össze. Mivel más tünetet többnyire nem okoz, leginkább akkor figyelnek fel csak rá, ha a nyári napozás vagy szoláriumozás során a finom gombaszövet elpusztul, és a helyén apró, fehér bőrfoltok jelennek meg. Ez tulajdonképpen maradványtünet: a bőrgomba az UV fény hatására elpusztul, de eközben egy olyan anyagot termel, amely hosszú időre lebénítja a pigmenttermelő sejteket.

Ezért gombás bőrrel ne menjünk napozni, illetve szoláriumozni, hanem előbb helyi vagy kiterjedtebb esetekben belső gyógyszeres kezeléssel szabaduljunk meg a bőrfertőzéstől. A pigmenthiány néhány hónap alatt magától rendeződik, ha nem fertőződik vissza a bőrfelület. Fontos a későbbiekben is a megelőző, fenntartó terápia is, például tudnivaló, hogy ennek a kórokozónak a spórája a hajról is lehullhat a test fedetlen bőrfelületére, ezért fontosak a gombaölő samponos hajmosások is.

Nem kalapos, de gombás

Még a fej sem marad ki a veszélyeztetett területek közül. A hajas fejbőr gombás fertőzései leginkább gyermekkorban fordulnak elő. Ma ezek közül Magyarországon legtöbbször a jellegzetesen a macskák és kutyák által közvetített felületi fertőzésekkel találkoznak a szakorvosok. A fejbőrön kerek, éles határú gócokban finom hámlás, foltos kopaszodás jellemzi, a fejbőrtől 2-3 mm-re egyenlő magasságban letöredezett hajszálak láthatók.

A korpásodás nagyon gyakori probléma. Kiváltásában szintén szerepe lehet egy, az egészséges fejbőrön is élő gomba túlszaporodásának, amire alkati tényezők is hajlamosítanak (fokozott faggyútermelés, seborrhoeás alkat).

Úgynevezett szakállfertőzésként az állon illetve a hajas fejbőr határán, a tarkón is kialakulhatnak gyulladásban lévő, fájdalmas, gennyes csomók. Ezt a Magyarországon szerencsére viszonylag ritka mélygombás fertőzés a szarvasmarhákkal foglalkozó állatgondozókon fordulhat elő. Kezelés nélkül maradandó, szőrmentes, heges bőrelváltozás árulkodhat a korábbi fertőzésről.

Az arcon több gombafaj is okozhat apró, hámló foltot. A szemöldök alatti bőr illetve a szempillák töve is fertőződhet. A szájzugban és közvetlen környékén is előfordulhat a viszkető, fájdalmas berepedés, amit szintén a legtöbbször gomba okozhat.

A kisbabák igen gyakori kellemetlensége a szájpenész, amely szintén gombás eredetű fertőzés. A szájnyálkahártyán, szájpadláson, nyelven megjelenő szürkésfehér felrakódás jelenik meg. Ezek a telepek tiszta kendővel letörölhetők, de a visszamaradó terület vérzékeny, átmenetileg rontja a kisbabák étvágyát, szopáskészségét is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!