Majdnem elvesztette a kezét a 14 éves fiú egy törött villanykörte miatt

Megható levelet kapott a Bethesda Gyermekkórház egy közelmúltbeli betegük édesanyjától. A fiú ugyanis az intézmény ügyeletes sebészcsapatának köszönheti, hogy ma is tudja használni a kezét.

„Törött villanykörte okozta apró sérüléssel érkezett nemrégiben egy 14 éves nagyfiú az éjszaka közepén. Ügyeletben lévő orvosaink a kis seb ellenére hamar észlelték, hogy nagy a baj” – olvasható a Bethesda Gyermekkórház Facebook-posztjában.

Ez okozta a nagy bajt

Mint írták, a fiú kezében lévő egyik artériát teljesen átvágta az üveg, ezért a teljes ügyeletes csapat rohant a műtőbe, hogy megmentse a kamasz kezét. „Az artériát sikeresen megvarrták sebészeink, és Ádám maradandó károsodás nélkül érkezett kontrollra a napokban” – közölték.

Megható levelet írt az anya

A fiú édesanyja egy megható köszönőlevelet is írt, amelyben kifejezte háláját a Bethesdás sebészcsapat munkája iránt.

Hálás köszönet és tisztelet a Bethesda Gyermekkórház sebészeti osztályán dolgozó orvosoknak, akik 2024. november 18-án éjszaka szaktudásukkal, elhivatottsággal, végtelen türelemmel, több órás műtéttel helyrehozták Ádám szerencsétlen balesetben megvágott kezét. Köszönet a velük dolgozó csapatnak, segítőkész ápolóknak, nővéreknek, műtősöknek, akik segítették munkájukat, szeretettel és kedvességgel vettek minket körül. Jó egészséget, és munkájukhoz a továbbiakban is kitartást ls sok erőt kívánunk” – fogalmazott a hálás szülő.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

Sok napsütés és száraz idő várható a nappali gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett. Sokfelé megélénkül, a nyugati tájakon meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 11 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással ma sem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra