A betöltetlen praxisokon ez segíthet

A régóta üresen álló, kevésbé jövedelmező praxisokat megemelt kártyapénzzel tenné vonzóbbá a kormány.

2018-tól területi alapon különböző lehet a háziorvosok úgynevezett kártyapénze, vagyis a vizsgálatok után járó összeg, így tennék vonzóbbá a kevésbé jövedelmező praxisokat - nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak . A háromszáz üres orvosi praxis betöltésének ösztönzésére jelentősen megemelték a pályázható összeget.

A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Máris megnőtt az érdeklődés a praxisok iránt

A módszer eredményesnek tűnik, ugyanis valószínűleg ennek tudható be, hogy az elmúlt két hétben többen érdeklődtek, mint tavaly egész évben - vélekedett az egészségügyért felelős államtitkár. "Kérdés, hogy ebből hány szerződéskötés lesz. Ez hetek, akár hónapok alatt derül ki, hiszen ilyenkor nemcsak velünk, hanem az önkormányzattal és azzal az orvossal is meg kell állapodnia, aki el akarja adni a praxisát " - nyilatkozta az államtitkár az InfoRádió műsorában.

A kártyapénzek összegének módosítása vonzóvá teheti a szegényebb praxisokat is
A kártyapénzek összegének módosítása vonzóvá teheti a szegényebb praxisokat is

Bár a praxis pénzbeli értéke a jövedelemtermelő képességétől függ, eddig a támogatások szempontjából nem tettek különbséget közöttük. A kártyapénzek összegének módosításával szeretnék elősegíteni a praxisok területi felzárkózását, így a "szegényebb" régiók is vonzóvá tehetőek.

A területi differenciálásra fordítható pénzösszegről már folytattak le költségvetési vitákat a nemzetgazdasági minisztériummal. Az alapokról sikerült megegyezni, 2018. január 1-ig pedig ki kell dolgozni a folyamatokat - mondta el az államtitkár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!